Népszerű tartalom
Top10
- Szijjártó Péter közelgő gazdasági tragédiára figyelmeztetett
- Putyin hajlandó lenne tűzszünetre Ukrajnában – de egy feltétele van
- Áttörtek az oroszok Szudzsánál
- Meloni kiterjesztené a NATO 5. cikkelyének hatályát Ukrajnára
- Leállt a műholdas hírszerzés – az ukránok nem látják már az orosz mozgásokat
- Megkapták zsoldjukat az első 18-24 év közötti ukrán önkéntesek
- Az Eutelsat már tárgyal arról, hogy ők cserélik le Ukrajnában Elon Musk Starlinkjét
- Orbán egyedüliként nem szavazta meg az ukrán segélyt
- Trump szerint Putyin azt teszi Ukrajnában, amit bárki más is tenne
- Egyre közelebb a béke: az orosz külügyminiszter után ukrán kollégájával is találkozhat Marco Rubio
Iránban felfüggesztették a drogbűncselekmények miatt kiszabott halálbüntetések végrehajtását, és elrendelték az ügyek felülvizsgálatát a kábítószer-visszaélésekre vonatkozó jogszabály rendelkezéseinek enyhítését követően – jelentette az ISNA félhivatalos hírügynökség kedden Szadek Laridzsáni iráni főbíróra hivatkozva.
Hivatalos adatok szerint jelenleg 4000 ember van halálsoron kábítószeres bűncselekmények elkövetése miatt. Az iráni kormány egyes drogbűncselekmények tekintetében novemberben törölte el a halálbüntetés kiszabásának lehetőségét. Laridzsáni korábban védelmébe vette a kábítószer kereskedőkre kiszabott halálbüntetést, mondván, hogy több ezer fiatal haláláért és családjuk életen át tartó szenvedéséért felelősek. „A halálbüntetés és kivégzések nélkül a kábítószereket hamarosan minden szupermarketben lehet majd kapni” – hangoztatta a főbíró.
2016-ban egy vizsgálat kimutatta, hogy dacára a kivégzések magas számának, az Iránba csempészett kábítószerek mennyisége és választéka inkább nőtt, semmint zuhant volna. Az iszlám köztársaságot számos külföldi bírálat érte drogpolitikája miatt. Az ISNA szerint az ország vezetése most azon van, hogy megfelelő és hatékony büntetési alternatívát találjon a halálbüntetés helyébe. A kis mennyiségű kábítószer-kereskedelem miatt elítélteket például több éves szabadságvesztésre ítélhetnék vagy közérdekű munkát kellene végezniük – ismertetett egyes javaslatokat a hírügynökség, hozzátéve, hogy a drogbárók továbbra is halálbüntetésre számíthatnak.
- A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek
- Friss hírszerzési jelentés: több millió orosz útlevelet állítottak ki ukránok számára, sorozás várhat rájuk
- Orosz követelések és ukrán visszaszorulás: Fordulópont a háborúban?
- Volodimir Zelenszkij: teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a konstruktív párbeszéd mellett
- Orosz védelmi tárca: az orosz erők visszafoglaltak három falut a Kurszki területen
- Oroszország javára végzett kémkedésben nyilvánítottak bűnösnek három bolgárt Londonban
- Trump szerint Putyin azt teszi Ukrajnában, amit bárki más is tenne
- Reuters: A kurszki ukrán erők bekerítésére készülnek az oroszok
- Gyerekek is megsebesültek az éjjeli orosz támadásokban
- Oroszország dróngyár építését javasolja Belaruszban
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Ez áll az Európai Tanács ukrajnai háborúval kapcsolatos zárónyilatkozatában, amelyet egyedüliként Orbán nem írt alá
- Szijjártó Péter közelgő gazdasági tragédiára figyelmeztetett
- Putyin hajlandó lenne tűzszünetre Ukrajnában – de egy feltétele van
- Áttörtek az oroszok Szudzsánál
- Meloni kiterjesztené a NATO 5. cikkelyének hatályát Ukrajnára
- Leállt a műholdas hírszerzés – az ukránok nem látják már az orosz mozgásokat
- Megkapták zsoldjukat az első 18-24 év közötti ukrán önkéntesek
- Az Eutelsat már tárgyal arról, hogy ők cserélik le Ukrajnában Elon Musk Starlinkjét
- Orbán egyedüliként nem szavazta meg az ukrán segélyt
- Trump szerint Putyin azt teszi Ukrajnában, amit bárki más is tenne
Népszerű tartalom
Facebookon,
Twitteren,
Telegramon és
Google Hírekben,
és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!
FRISS hírek
- A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek
- Friss hírszerzési jelentés: több millió orosz útlevelet állítottak ki ukránok számára, sorozás várhat rájuk
- Orosz követelések és ukrán visszaszorulás: Fordulópont a háborúban?
- Volodimir Zelenszkij: teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a konstruktív párbeszéd mellett
- Orosz védelmi tárca: az orosz erők visszafoglaltak három falut a Kurszki területen
- Oroszország javára végzett kémkedésben nyilvánítottak bűnösnek három bolgárt Londonban
- Trump szerint Putyin azt teszi Ukrajnában, amit bárki más is tenne
- Reuters: A kurszki ukrán erők bekerítésére készülnek az oroszok
- Gyerekek is megsebesültek az éjjeli orosz támadásokban
- Oroszország dróngyár építését javasolja Belaruszban
- Francia Mirage repülőgépeket vetett be az ukrán hadsereg
- Nyolc precíziós csapást hajtott végre az elmúlt hét folyamán az orosz hadsereg
- Zelenszkij: A valaha volt legintenzívebb munka folyik Amerikával
Partnerünk
NAV honlapján is!
