Népszerű tartalom

Reuters: A kurszki ukrán erők bekerítésére készülnek az oroszok
Trump és csapata szerint új vezetőre van szükség Ukrajnában, aki hajlandó kompromisszumokat kötni
Szijjártó Péter közelgő gazdasági tragédiára figyelmeztetett
Putyin hajlandó lenne tűzszünetre Ukrajnában – de egy feltétele van
Leállt a műholdas hírszerzés – az ukránok nem látják már az orosz mozgásokat

Top10


DK: ne vehessen részt a magyarországi választáson az, aki soha nem élt itt😡

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz szavazatvásárlásra használja azt a mintegy 30 milliárd forintnyi közpénzt, amit a kormány az év végén osztott szét határon túli szervezetek között – számolt be az MTI.

A párt külügyi kabinetvezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormánypárt megpróbálja becsatornázni a saját politikai világába a határon túli magyar pártokat, akik pedig erre nem hajlandóak, azokat árulónak kiáltják ki. A Fidesz a határon túli magyarokból „egyfajta politikai prostituáltat” csinált azzal, hogy ezekkel a pénzekkel „megvásárolja” és bevonja őket a magyarországi politikai játszmákba – jelentette ki Ara-Kovács Attila.

Ugyanakkor azt mondta, igazságtalannak tartják, hogy a határon túli magyarok is szavazhatnak Magyarországon, de az állampolgársághoz való jog szerzett jog, ezért azt nem akarják visszavonni, de a szavazati jogot megszüntetnék.


Református

Népszerű tartalom

Reuters: A kurszki ukrán erők bekerítésére készülnek az oroszok
Trump és csapata szerint új vezetőre van szükség Ukrajnában, aki hajlandó kompromisszumokat kötni
Szijjártó Péter közelgő gazdasági tragédiára figyelmeztetett
Putyin hajlandó lenne tűzszünetre Ukrajnában – de egy feltétele van
Leállt a műholdas hírszerzés – az ukránok nem látják már az orosz mozgásokat
KárpátHÍR ... : .