Népszerű tartalom
Top10
- Szijjártó Péter közelgő gazdasági tragédiára figyelmeztetett
- Putyin hajlandó lenne tűzszünetre Ukrajnában – de egy feltétele van
- Áttörtek az oroszok Szudzsánál
- Meloni kiterjesztené a NATO 5. cikkelyének hatályát Ukrajnára
- Leállt a műholdas hírszerzés – az ukránok nem látják már az orosz mozgásokat
- Megkapták zsoldjukat az első 18-24 év közötti ukrán önkéntesek
- Az Eutelsat már tárgyal arról, hogy ők cserélik le Ukrajnában Elon Musk Starlinkjét
- Orbán egyedüliként nem szavazta meg az ukrán segélyt
- Trump szerint Putyin azt teszi Ukrajnában, amit bárki más is tenne
- Egyre közelebb a béke: az orosz külügyminiszter után ukrán kollégájával is találkozhat Marco Rubio
A magas bűnözési rátákra „nagyon-nagyon szigorú” menekültpolitikával válaszol az új osztrák kormány, jelentette be Herbert Kickl szabadságpárti osztrák belügyminiszter. Kickl a kormányülésen ismertette azt a jelentést, amely a 2016-os bűnözési helyzetet elemzi.
Eszerint 2016-ban a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított külföldiek aránya 13 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, és körükben nagy volt köztük a menedékkérők száma. Arra a kérdésre ugyanakkor nem tudott válaszolni, hogy pontosan milyen magas is ez az arány a bűncselekményt elkövetők körében.
A bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárt által delegált belügyminiszter szigorú intézkedéseket ígért: fel fogják gyorsítani a menedékkérelmek elbírálását és a kitoloncolási eljárásokat, meg akarják adni azt a lehetőséget a hatóságoknak, hogy nyomkövetési céllal hozzáférhessenek a menekültek mobiltelefonján található adatokhoz, annak a menedékkérőnek, aki nem tudja hitelesen igazolni személyazonosságát, kötelező orvosi vizsgálaton kell részt vennie, ahol meghatározzák az életkorát.
A belügyminiszter egy félreérthető mondata különösen nagy feltűnést keltett. Kickl azt mondta: a menedékkérőket „koncentráltan” kellene elhelyezni központokba, hogy felgyorsítsák a kérelmek elbírálását, ami többek szerint a koncentrációs táborokra emlékeztető szóhasználat. (Nemrég Németországban beszélt egy politikus a menekültkérdés „végső megoldásáról”, igaz, nem az Endlösung, hanem a „finale Lösung” kifejezést használta).
Az osztrák bevándorlási hivatal (BFA) 2017-es adatai szerint tavaly 24 ezren nyújtottak be menedékkérelmet, és az elbírálására váró menedékkérelmi ügyek száma is 31 ezerre csökkent. A menekültválság 2015-ös kezdete óta nagyjából 155 ezer menedékkérdelmet adtak be Ausztriában, és 2017 végéig ezeknek az ügyeknek a 80 százalékát rendezték. Tavaly a BFA mintegy 60 ezer ügyben hozott határozatot. Az a cél, hogy május 31-ig 15 ezer alá szorítsák a még folyamatban lévő ügyeket.
- A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek
- Friss hírszerzési jelentés: több millió orosz útlevelet állítottak ki ukránok számára, sorozás várhat rájuk
- Orosz követelések és ukrán visszaszorulás: Fordulópont a háborúban?
- Volodimir Zelenszkij: teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a konstruktív párbeszéd mellett
- Orosz védelmi tárca: az orosz erők visszafoglaltak három falut a Kurszki területen
- Oroszország javára végzett kémkedésben nyilvánítottak bűnösnek három bolgárt Londonban
- Trump szerint Putyin azt teszi Ukrajnában, amit bárki más is tenne
- Reuters: A kurszki ukrán erők bekerítésére készülnek az oroszok
- Gyerekek is megsebesültek az éjjeli orosz támadásokban
- Oroszország dróngyár építését javasolja Belaruszban
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Ez áll az Európai Tanács ukrajnai háborúval kapcsolatos zárónyilatkozatában, amelyet egyedüliként Orbán nem írt alá
- Szijjártó Péter közelgő gazdasági tragédiára figyelmeztetett
- Putyin hajlandó lenne tűzszünetre Ukrajnában – de egy feltétele van
- Áttörtek az oroszok Szudzsánál
- Meloni kiterjesztené a NATO 5. cikkelyének hatályát Ukrajnára
- Leállt a műholdas hírszerzés – az ukránok nem látják már az orosz mozgásokat
- Megkapták zsoldjukat az első 18-24 év közötti ukrán önkéntesek
- Az Eutelsat már tárgyal arról, hogy ők cserélik le Ukrajnában Elon Musk Starlinkjét
- Orbán egyedüliként nem szavazta meg az ukrán segélyt
- Trump szerint Putyin azt teszi Ukrajnában, amit bárki más is tenne
Népszerű tartalom
Facebookon,
Twitteren,
Telegramon és
Google Hírekben,
és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!
FRISS hírek
- A zárolt orosz vagyon hozamából adtak hitelt Ukrajnának a britek
- Friss hírszerzési jelentés: több millió orosz útlevelet állítottak ki ukránok számára, sorozás várhat rájuk
- Orosz követelések és ukrán visszaszorulás: Fordulópont a háborúban?
- Volodimir Zelenszkij: teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a konstruktív párbeszéd mellett
- Orosz védelmi tárca: az orosz erők visszafoglaltak három falut a Kurszki területen
- Oroszország javára végzett kémkedésben nyilvánítottak bűnösnek három bolgárt Londonban
- Trump szerint Putyin azt teszi Ukrajnában, amit bárki más is tenne
- Reuters: A kurszki ukrán erők bekerítésére készülnek az oroszok
- Gyerekek is megsebesültek az éjjeli orosz támadásokban
- Oroszország dróngyár építését javasolja Belaruszban
- Francia Mirage repülőgépeket vetett be az ukrán hadsereg
- Nyolc precíziós csapást hajtott végre az elmúlt hét folyamán az orosz hadsereg
- Zelenszkij: A valaha volt legintenzívebb munka folyik Amerikával
Partnerünk
NAV honlapján is!
