Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Hótakaró borítja az Egyesült Államok keleti partvidékét

Hótakaró borítja az Egyesült Államok keleti partvidékét, amelyet rövid időn belül már a negyedik óriási téli vihar sújtott.

Szerdán Virginiától Massachussettsig, végig a keleti parton folyamatos volt a sűrű hóesés, amelyet sok vidéken erős szél kísért.

A nagyvárosokban – így például Washingtonban, Philadelphiában, New Yorkban – zárva tartottak az állami hivatalok és az iskolák, sok rendezvényt lemondtak. New York állam kormányzója szükségállapotot hirdetett a városra és a környező településekre, valamint bejelentette, hogy a Nemzeti Gárda mintegy háromszáz tagja készenlétben áll a viharban rekedtek megsegítésére. Hólapátokat, generátorokat szállítanak azokra a településekre vagy városi negyedekbe, ahol már félméteres a hó és megszűnt az áramszolgáltatás is.

New Yorkban szerda estig 15-20 centiméternyi hó hullott, Pennsylvania állam egyes vidékein félméteres a hótakaró. A New Yorkban és a környékén lévő repülőtereken 1200 járatot töröltek, a teljes keleti parton pedig több mint ötezret. A Tobynak elkeresztelt vihar három héten belül a negyedik, amely a keleti partvidéket sújtja.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com