Angela Merkel: Az iszlám is része Németországnak

A német kancellár szerint azoknak, akik nehezen barátkoznak meg ezzel a gondolattal, minden joguk megvan ahhoz, hogy elutasítsák. A kancellár új kormány programját ismertető parlamenti beszédében hangsúlyozta: vitán felül áll, hogy Németországot történelmileg a kereszténység és a zsidóság formálta, de az is igaz, hogy az ott élő nagyjából 4,5 millió muszlim vallása is az ország…

Részletek

Csillagászati adósságokban ül Ukrajna

2017 végére 116,5 milliárd dollárt tett ki Ukrajna külső adóssága. Az egy évvel korábbiakhoz képest ez közel 3 milliárdos, avagy 2,6 százalékos növekedés, derül ki a jegybank adataiból. Az idei év elején az állami szektor külső adóssága 38,8 milliárd dollár volt, ebből a jegybank 7,4 milliárddal adós külföldi partnereinek. 2017-ben hrivnyában számolva 212 milliárddal nőtt…

Részletek

Ukrajna nem számíthat már a lengyel lobbira

Ukrajna aligha számíthat arra, hogy Lengyelország a továbbiakban is lobbizni fog a kijevi érdekekért. Jevhen Magda nemzetközi politikai szakértő úgy látja, nagyon nehéz helyzetben van az ukrán vezetés, mert merőben változtatnia kell eddigi politikáján a lengyel irányba. Kijev azért került most különösen nehéz helyzetbe, mert nemrég márciusban Ukrajna varsói nagykövetsége előtt lengyel nacionalisták Bandera és…

Részletek

A túlkínálat miatt fele annyi cukrot exportált Ukrajna

Februárban majd felére visszaesett Ukrajna cukor-exportja. Az ukrán termelők 40,9 ezer tonna cukrot adtak el külföldre, 47 százalékkal kevesebbet, mint januárban. Általánosságban elmondható, hogy a külföldi piacokon folytatott kereskedelem a kedvezőtlen konjunktúra – az alacsony árak és a túlkínálat – miatt gyengült, kommentálta a helyzetet a Cukortermelők Nemzeti Egyesületének elemzője. Az év második hónapjában Ukrajna…

Részletek

A Brexitről és az orosz ügynök megmérgezőséről is szó lesz az EU-csúcson

Elsősorban a gazdaság- és a kereskedelempolitika kérdéseit, Szergej Szkripal volt orosz kettős ügynök angliai megmérgezésének ügyét, valamint az Egyesült Királyság európai uniós kilépéséről szóló tárgyalások állását vitatják meg csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozójukon az uniós tagországok állam- és kormányfői Brüsszelben. A találkozó megnyitását követően a résztvevők a hagyományoknak megfelelően először Antonio Tajanival, az Európai Parlament (EP)…

Részletek

Csecsemőgyilkosságok borzolják a kedélyeket Kárpátalján

Rövid idő alatt két értelmetlen gyermektragédia is történt Kárpátalján. Március 19-én a Nagyszőlősi járási Tiszaszirmán egy apa jelentette a rendőrségen, hogy halva találta 2016-ban született gyermekét. A helyszínre kiérkező rendőrség munkatársai nem találtak erőszakra utaló nyomokat. Az orvosszakértő elsődleges szakvéleménye szerint azonban a gyermek halálra fagyott. A tragédia részleteinek tisztázása még folyik. Egy hónappal ezelőtt,…

Részletek

Beregszászon tájékozódtak az EBESZ megfigyelői

Magyar rendszámú autók napokban történt megrongálásáról és egy katonai alakulat Beregszászra telepítésének tervéről tájékozódtak szerdán a város polgármesteri hivatalában az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői – közölte Babják Zoltán polgármester a Facebook-oldalán. A városvezető – a bejegyzése szerint – tájékoztatta az EBESZ munkatársait a magyar rendszámú járművek megrongálásával kapcsolatos helyzetről (március 16-ra virradóra…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com