Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Kreml: egyelőre nem esett szó egy orosz-észak-koreai csúcsról

Egyelőre nem folynak tárgyalások egy Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közötti találkozó lehetőségéről – közölte a Kreml szóvivője újságírókkal szerdán Moszkvában.

Dmitrij Peszkov szerint egy ilyen csúcstalálkozó nem szerepel Putyin napirendjén.
Kim Dzsong Un vasárnaptól szerdáig látogatást tett Pekingben, ahol találkozott Hszi Csin-ping kínai államfővel, és megerősítette, hogy kész tárgyalni Donald Trump amerikai elnökkel is.

Kim először látogatott külföldre azt követően, hogy az apja 2011-ben bekövetkezett halálát követően átvette a hatalmat Észak-Koreában.

Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy az észak-koreai vezető pekingi látogatását fontos lépésnek tartja a Koreai-félszigeten megnyilvánuló pozitív tendenciák megerősítésében. A tárca hangsúlyozta, hogy Moszkva továbbra is szorosan együttműködik kínai partnereivel abban, hogy „hozzájáruljon a szubrégió problémáinak kizárólag politikai és diplomáciai eszközökkel történő átfogó megoldását célzó erőfeszítésekhez”.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com