Örökre bukható a friss jogsi

A kezdő gépkocsivezetők akár végleg elbukhatják jogosítványukat, amennyiben súlyos vétséget követnek el friss jogsisként. A már hatályban lévő új közlekedésrendészeti szabályozáshoz újabb módosító javaslatokat dolgoztak ki a kormányban. Eszerint, aki a jogosítvány megszerzését követő első két évben súlyos közlekedési kihágást követ el, attól bevonják a vezetői engedélyét. Azt később sem kaphatja vissza, tehát újból KRESZ-iskolába…

Részletek

Porosenko azt sem tudja, mennyi a pénze

Mint arról már írtunk, Petro Porosenko elnök 2017-ben 16,3 millió hrivnya bevételt könyvelt el. A március végén benyújtott elektronikus vagyonbevallását azonban most módosítani volt kénytelen, mert elfeledkezett 1 millió hrivnya feltüntetéséről. De jó neki, hogy nem képes számon tartania, mennyi pénze is van… Az államfő a saját maga bankjától, a Nemzetközi Befektetési Banktól kapott közel…

Részletek

Lavrov: Oroszország nem vállal magára halálos bűnöket

A nyugati országok ne számítsanak arra, hogy Oroszország halálos bűnöket vállal magára és bocsánatot kér értük – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak pénteken Minszkben. „Ha partnereink a jelenlegi helyzet beszüntetését ahhoz kötik, hogy Oroszország az összes halálos bűnt magára veszi és azt mondja: mindenben és mindenhol én voltam a hibás, bocsássatok meg nekünk,…

Részletek

Lucenko feketelistán

Azt állítja az Ukrajnából kiebrudalt Miheil Szaakasvili, hogy Jurij Lucenkótól visszavonták az amerikai vízumot. A Petro Porosenko elnök környezete által Ukrajnából kiutasított politikus azt állítja, március 27-én, az amszterdami repülőtéren már a gépről vették le az ukrán főügyészt, aki New York-ba szeretett volna repülni. Korábban a főügyész elismerte, hogy Hollandiában járt, de azt tagadta, hogy…

Részletek

Kijevben csak tervezgetnek

Miközben az ukrán kormány többnyire a folyó gazdasági adatokat sem képes tartanai, a szaktárcánál már az elkövetkező évekre terveznek. A gazdaságfejlesztési minisztériumnál jövőre 8 százalékos inflációval, 2020-ra pedig 6,8 százalékos mutatóval számolnak. 2021-re pedig 6,4 százalékos pénzromlási ütem mellett 4 százalékos gazdasági bővülést remélnek a kijevi kormány illetékesei. 2018-ban 3,2 százalékos GDP-növekedés a cél, jövőre…

Részletek

Újabb összecsapások a Gázai övezetnél

Három palesztin megsebesült a Gázai övezet határán az izraeli hadsereg és a helyiek között pénteken kirobbant összecsapásokban – jelentette az izraeli sajtó. A Háárec című újság úgy tudja, hogy a három palesztint izraeli lövedékek sebesítették meg. Mindhármunkat az övezet északi részén, Dzsebáliától keletre érte lövés. Az izraeli hadsereg a határ mentén öt helyen számolt be…

Részletek

Fegyveres plakátháború: eldurvult a Fidesz kampánya

Arról már beszámoltunk, hogy csütörtök éjjel fideszes plakátrongáló aktivisták brutálisan összeverték Szanyó Miklóst, a Jobbik óbudai önkormányzati képviselőjét, aki a párt plakátjainak épségét ellenőrizte a választókerületében. A fideszes aktivisták szó nélkül, azonnal rárontottak a képviselőre, akinek két fogát is kiverték – számolt be az Alfahir. Szanyó Miklóst a fizikai erőszak után kórházba kellett szállítani. Az…

Részletek

Dnyipropetrovszk megye sem ússza meg

Ukrán parlamenti képviselők egy csoportja szeretné megváltoztatni Dnyipropetrovszk megye nevét. Az új javaslat Szicseszlavszk megye. Ez ugye szabad fordításban szicseseket dicsőítő kifejezés és a kozák szicsesek múltjára utal.Az Andrij Deniszenko független képviselő által jegyzett javaslathoz már 150-en csatlakoztak. Szinte minden frakcióból, kivéve az Ellenzéki Blokkot. A megyeközpont nevét már megváltoztatták, Dnyipro lett, most pedig magára…

Részletek

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet Oroszországban vizsgálódik

Ellenőrzést tartott Oroszország területén a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) – közölte honlapján pénteken az orosz védelmi minisztérium hivatalos napilapja, a Krasznaja Zvezda. A közlésből – egy infografikából – nem derült ki, hogy az OPCW műszaki titkársága által végrehajtatott ellenőrzés összefüggésben állt-e a Szkripal-üggyel, avagy rutinvizsgálat történt. A hágai központú OPCW hivatalos részvevője a Szergej Szkripal egykori…

Részletek

Súlyos vádak a radikális képviselővel szemben

Azt állítja az egyik ismert ukrán blogger, hogy Boriszlav Bereza radikális beállítottságú parlamenti képviselőnek hamis a diplomája és mindemellett egy másik ország állampolgára is. Anatolij Sarij bejegyzése szerint Bereza hamisított felsőfokú diplomát tüntetett fel hivatalos önéletrajzában, amit még képviselőjelöltként nyújtott be. Sarij kinyomozta, hogy 2000-ben, amikorra dátumozva van a diploma, ilyen dokumentumot nem állított ki…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com