Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Az EBESZ-nek aggályai vannak a választásokat illetően

Korlátozott volt az igazi politikai vita, nem voltak egyenlőek a feltételek – írja az MTI.

A magyar parlamenti választási folyamatot az állam és a kormánypártok erőforrásainak mindenre kiterjedő átfedése jellemezte, ezzel aláásva a versenytársak esélyét arra, hogy azonos feltételek között mérjék össze az erejüket – jelentette ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézményi és Emberi Jogi Hivatalának (ODIHR) vezetője hétfői budapesti sajtóértekezletén.

A választók számos jelölt közül választhattak, mégis a megfélemlítés légköre, az idegengyűlölő retorika, a média elfogultsága és az átláthatatlan kampányfinanszírozás korlátozta az igazi politikai vitát

– tette hozzá Douglas Wake az EBESZ-nek a választásokról alkotott első megállapításai és következtetései között.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com