Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Észak-Korea kész tárgyalni a nukleáris leszerelésről

Észak-Korea jelezte az Egyesült Államok felé, hogy kész tárgyalni a Koreai félsziget nukleáris leszereléséről Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető tervezett találkozóján – közölte vasárnap egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő.

A Reuters brit hírügynökségnek az illetékes elmondta: az utóbbi időben amerikai és észak-koreai tisztségviselők titokban kapcsolatba léptek egymással, s ennek során Phenjan közvetlenül adta át az üzenetét, hogy kész a találkozóra. Eddig Washington Kim Dzsong Un ez irányú szándékait illetően Dél-Korea közléseire volt kénytelen hagyatkozni.

A Koreai Köztársaság küldöttsége március 5-én találkozott Phenjanban az észak-koreai vezetővel. A tárgyalások során megállapodás született arról, hogy a két ország vezetője csúcstalálkozót tart. Észak-koreai részről egyben hangoztatták, hogy készek hasonló találkozót tartani Donald Trump amerikai elnökkel is.

A megbeszéléseket követően április 27-re tűzték a két koreai vezető csúcstalálkozójának időpontját, Kim Dzsong Un és Donald Trump pedig a tervek szerint májusban találkozik.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com