Oroszország azonnali bizonyítékot követel arra, hogy Julija Szkripal saját akaratából cselekszik

Oroszország londoni nagykövetsége azonnali bizonyítékot vár a brit hatóságoktól arra, hogy saját akaratából cselekszik a kórházból kiengedett Julija Szkripal, aki apjával, Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynökkel együtt idegméreg-hatóanyagtól súlyos mérgezést szenvedett.

„Gratulálunk Julijának a gyógyuláshoz. Még mindig azonnali bizonyítékokra van szükségünk, hogy az, amit vele tesznek, az ő akaratából történik”- idézte kedden a TASZSZ hírügynökség a nagykövetség közleményét. Christine Blanchard, a délnyugat-angliai Salisbury kórházának orvos igazgatója kedd délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a 33 éves Julija Szkripal elhagyta a kórházat. Hozzátette ugyanakkor, hogy „ezzel nem ért véget kezelése”, de mindenképpen „jelentős mozzanat”, hogy távozhatott a kórházból.

Nem említette, hogy Julija Szkripalt mikor engedték ki, és hova ment, de a BBC keddi értesülése szerint előző este távozhatott, és biztonságos helyre szállították.

A Salisburyben élő 66 éves Szergej Szkripalt – az orosz katonai hírszerzés egykori ezredesét, aki kettős ügynökként a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott – és lányát hetekig válságos állapotban kezelték, de az utóbbi napokban mindkettőjük állapota gyorsan javult.

Salisbury kórházának orvos igazgatója a keddi sajtótájékoztatón elmondta: Szergej Szkripal felépülése lassabban halad, mint lányáé, de remélhető, hogy „megfelelő időben” ő is elhagyhatja a kórházat. Christine Blanchard megerősítette, hogy Szergej Szkripal és lánya idegméregtől szenvedett mérgezést. Nem részletezte ugyanakkor, hogy a volt orosz kém és lánya szervezetében a méreganyag pontosan milyen károsodást okozott.

A brit állampolgárságú Szergej Szkripalt és lányát – aki látogatóba érkezett hozzá Oroszországból a mérgezés előtti napon – március 4-én találták eszméletlenül Salisbury belvárosi bevásárlóközpontja előtt, egy padon. A helyszínre elsőként érkező rendőr, Nick Bailey is mérgezést szenvedett, és sokáig súlyos állapotban kezelték, de őt már március 22-én hazaengedték a kórházból.

London gyilkossági kísérletnek tartja a mérgezéses incidenst, amelyért Oroszországot tartja felelősnek. A brit szakértői vizsgálat megállapítása szerint a támadást a Novicsok osztályba tartozó, még a Szovjetunió által kifejlesztett idegméreg-hatóanyaggal követték el. Moszkva váltig tagadja ezt.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com