Idén jóval kevesebb menekültügyi eljárásra került sor február végéig, mint tavaly, pozitív elbírálásban mégis ötször többen részesültek – írja a Mfor.hu.
2018 első két hónapjában összesen 477 menekültügyi eljárást folytatott le, melyek 40 százalékában a kérelmező számára pozitív döntés született. Vagyis valamilyen státuszban de a hatóság 191 menekültet fogadott be – derül ki a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal statisztikájából. 2017 első két hónapjában a lefolytatott 3028 eljárás során mindössze 38 esetben (az eljárások 1,2 százalékában) született pozitív döntés. Még érdekesebb, hogy a menekülthullám utáni időszakban, 2016 január-februárjában sem fogadtunk be annyi menekültet, mint idén. Akkor 110 esetben született pozitív döntés a hatóság részéről, ami a lefolytatott több mint 27 ezer eljárás 0,4 százaléka.
Idén a 191 „elfogadott” menekült közül a legtöbbet, 168-at oltalmazottként ismert el a hatóság, 12-t befogadottként, 11 személyt pedig menekültként. Utóbbiak esetében lehet szó arról, hogy állampolgárságot kapnak.
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- További háborús hírek