A nők és a férfiak közötti egyenlőség megvalósítását célzó hároméves programot fogadott el a kormány.
Évente 225 ezer hrivnyát fordítanak a férfiak és a nők szerepének kiegyensúlyozására. A dokumentum egyik fő eleme, hogy semmilyen nemi alapú diszkriminációra nem kerülhet sor. Célja, hogy a foglalkoztatással és a munkavégzéssel kapcsolatos kérdésekben egyenlő esélyekkel induljon és egyenlő bánásmódban részesüljön a két nem: például a hölgyek ugyanannyi fizetésért, vezető beosztásban dolgozhassanak, a férfiak pedig elmehessenek gyermeknevelési szabadságra.
A változásokat az iskolásokkal kezdik úgy, hogy egyforma torna- és munka órákat ajánlanak a gyerekeknek. Amennyiben a fiúk azt szeretnék, tanulhatnak kivarrni, főzni, a lányok pedig odaállhatnak az esztergáló géphez. A kormány szerint ily módon Ukrajna az európai esélyegyenlőségi normákhoz csatlakozik.
A JFK vállalat legutóbbi felméréséből eközben az derül ki, hogy az ukrajnaiak kétharmada szerint a nőnek elsősorban az a dolga, hogy feleség és édesanya legyen, míg a férfiaknak, hogy biztosítsa a család megélhetését.
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- További háborús hírek