A Kreml szerint direkt ártanak az oroszoknak

A Kreml szerint az amerikai hatóságok szándékosan akadályozzák a vízumok kiadását orosz pilótáknak, és emiatt fennakadások alakulhatnak ki a két ország közötti légi forgalomban. Washingtonban korábban jelezték, hogy a konzuli személyzet létszámhiánya miatt akadozik a vízumok kiadása, de Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy semmilyen objektív okuk nem lehet az…

Részletek

Mit ér az ember, ha ukrán?

Egy nemzetközi felmérés szerint egyre népszerűbb az ukrán állampolgárság. Eszerint a 209 vizsgált országból az ukrán állampolgárság a 80-ik helyre került, tavaly még a 99-ik helyen állt. Egy év alatt az addigi 81-ről 115-re nőtt azon országok listája, ahová vízummentesen utazhatnak az ukrán állampolgárok, köszönhetően a 2017 júniusában létrejött schengeni vízummentességi megállapodásnak. A lista élén…

Részletek

1994 óta fogy az ukrán

A kormány már bizottságot is felállított a 2020-as népszámlálás ügyében, számolt be portálunk. Azóta új elemek is nyilvánosságra kerültek a tervekkel kapcsolatban. Sztepan Kubiv kormányfő-helyettes beszámolója szerint az összes minisztériumot, a migrációs hivatalt és a statisztikai hatóságot is bevonják az előkészületekbe. Ukrajnában utoljára 2001-ben tartottak összeírást, akkor 48 millió 457 ezer állampolgára volt az országnak,…

Részletek

Nem engedik meg az orosz-amerikai katonai szembenállást

Biztos, hogy sem az orosz, sem az amerikai elnök, illetve a két ország katonai vezetői sem engedik meg, hogy katonai szembenállás alakuljon ki a két ország között – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Ria Novosztyi hírügynökségnek adott, pénteken megjelent interjújában. „Visszatérve a katonai szembenállás kérdéséhez, száz százalékra abból indulok ki, hogy a katonák…

Részletek

Visszaküldte a francia Becsületrendet Aszad

Visszaadta Becsületrendjét csütörtökön Franciaországnak Bassár el-Aszad szíriai elnök, napokkal azután, hogy Párizs lépéseket tett a kitüntetés visszavonására. Aszad irodája közleményében kiemelte, az államfő döntését azután hozta meg, hogy Franciaország részt vett az Egyesült Államok vezette támadásban, amelyben a hétvégén szíriai kormányhivatalokat vettek célba. A dokumentum szerint Aszad nem tartja megbecsülésnek, hogy hordhatja egy olyan ország…

Részletek

Energiahidat épít Magyarország felé Ukrajna

Az ukrán kormány hamarosan kiírja azt a tendert, amelynek célja magánbefektetők bevonása az úgynevezett energiahíd projektbe. A Magyarországot is érintő beruházás célja, hogy megteremtse a hmelnickiji atomerőműben termelt villamos energia Európai Unióba történő exportját, valamint hogy előteremtse az erőmű tervezett bővítéséhez szükséges finanszírozást – értesült a Portfólió. Az energiahíd a hmelnickiji atomerőmű 1000 megawattos kettes…

Részletek

Amerikai külügyminisztérium: Damaszkusz és Moszkva megpróbálja eltüntetni a vegyifegyver-támadás nyomait

Damaszkusz és Moszkva megpróbálja eltüntetni az április 7-én Dúma városában elkövetett feltételezett vegyifegyver-támadás nyomait – jelentette ki csütörtökön az amerikai külügyminisztérium szóvivője. Heather Nauert újságíróknak úgy fogalmazott: az Egyesült Államoknak „hitelt érdemlő bizonyítékai” vannak arra, hogy Damaszkusz – Moszkva támogatásával – azért késleltette a nemzetközi ellenőrök tényfeltáró munkáját, hogy legyen ideje megtisztítani a feltételezett vegyifegyver-támadás…

Részletek

Megmenekül a nevickei várrom

Legkésőbb júniusban megkezdik a nevickei várrom rekonstrukcióját – jelentette be Denisz Man, a gazdasági főosztály vezetője a Tisza-1 regionális tévécsatornán. Az Ukrán Regionális Fejlesztési Minisztérium 10,7 millió hrivnyát különített el az idei munkálatokra. A munkálatok várhatóan két évig tartanak majd. A megyei közigazgatási hivatal azt tervezi, hogy a rekonstrukciós munkák mellett a várrom körüli területet…

Részletek

Elfogtak egy dzsihadistát, akinek köze lehetett 9/11-hez

Kurd erők elfogták Észak-Szíriában Mohammed Haydar Zammar szíriai-német kettős állampolgár dzsihadistát, aki a feltételezések szerint segédkezett az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletek előkészítésében – közölte csütörtökön a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselője. „Zammart néhány napja vették őrizetbe Észak-Szíriában, miután egy ideje már megfigyelték őt” – mondta az illetékes…

Részletek

Kétséges a dollár árfolyam alakulása

Ukrajna miniszteri kabinetének előrejelzése szerint jövőre 30,5 hrivnyás dollár árfolyammal számolhat a lakosság, írja a kormány sajtószolgálata. 2020-ra 31 hrivnyás árfolyam várható, míg az idei középárfolyam 29,3 hrivnya körül alakul. A gazdaságfejlesztési és kereskedelmi minisztérium, valamint a pénzügyminisztérium emellett 2019-ben a GDP 3,6%-os növekedésével számol, míg azt reméli, az infláció 6,5% -al csökken. Más véleményen…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com