Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Atomprogramról és védővámokról is tárgyal majd Trump és Merkel

Pénteken látogat el másodszor Angela Merkel német kancellár Donald Trump amerikai elnökhöz Washingtonba, a megbeszélés középpontjában az acélra és az alumíniumra kivetett amerikai védővámok ügye és a iráni atomprogramról kötött nemzetközi egyezmény jövője áll majd – amerikai elemzők szerint „nincs románc” az elnök és a kancellár között.

Az egynapos látogatáson a szíriai polgárháború, a kelet-ukrajnai helyzet és a két Korea közötti viszony rendezésének lehetőségeiről is tárgyal majd a német kancellár az amerikai elnökkel a Fehér Házban – mondta egy magas beosztású német kormánytisztviselő csütörtökön Berlinben. Angela Merkel tavaly március 17-én tett bemutatkozó látogatást Donald Trumpnál, akivel sokkal kevésbé szívélyes a viszonya, mint az előző amerikai elnökkel, Barack Obamával. Az első Merkel-Trump találkozó nem is volt zökkenőmentes, például a kancellárt szállító autókonvojnak várakoznia kellett a Fehér Ház közelében, mert Donald Trump nem készült fel időben a vendég fogadására.

A német kormány képviselői az utóbbi hetekben szűkszavúan nyilatkoztak a második kétoldalú találkozóról, így hivatalosan csupán néhány konkrétumot lehet tudni, például azt, hogy a washingtoni út “egyszerű” munkalátogatás – és nem nagy pompával járó állami látogatás, mint Emmanuel Macron francia államfő szerdán véget ért háromnapos útja -, és a kancellár a tervek szerint 150 perces tárgyalást folytat majd vendéglátójával. A tartózkodás lehetséges magyarázata, hogy a berlini vezetés nem számít eredményekre. Azt például már csütörtökön kiszivárogtatták, hogy valószínűleg nem sikerül az Európai Uniónak (EU) kedvező megállapodást kialkudni a Trump-kormánnyal az acélra és az alumíniumra kivetett védővámról, és ezért a május 1-jéig érvényes átmeneti felmentés után az EU-s termelőknek is fizetniük kell majd az amerikai exportért.

Az iráni atomprogramról kötött megállapodás ügyében is vitákra lehet számítani, ezt jelzi, hogy Donald Trump az egyezmény felmondását fontolgatja, a Merkel-kormány viszont teljes körű végrehajtását szorgalmazza. Német sajtóértesülések szerint egy sor további vitatott ügy is napirendre kerülhet. A többi között az orosz földgázt Ukrajna megkerülésével, a Balti-tenger alatt Németországba szállító Északi Áramlat vezetékrendszer bővítése, az Északi Áramlat-2 projekt, amelyet Berlin feltételekkel ugyan, de támogat, Washington viszont élesen ellenez.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com