Nem botulizmus végzett a 30 éves nővel

Mégsem botulizmus okozta a fiatal nő halálát, állítják az orvosok. Mint azt korábban megírtuk, egy volóci járási nő botulizmus következtében halt meg a megyeszékhelyen, mivel nem volt a kórházban a kezeléséhez szükséges gyógyszer. Az ügyben megszólalt a megyei infektológiai kórház főorvosa és két munkatársa. A 21-es tévécsatornának tegnap úgy nyilatkoztak, hogy a harminc éves hölgy…

Részletek

Orosz Twitter-üzenetek befolyásolhatták a brit választási eredményeket

A The Sunday Times című brit lap vizsgálata szerint a tavalyi brit parlamenti választások kampányában több ezernyi, azóta jórészt eltűnt vagy felfüggesztett orosz Twitter-profil lépett működésbe annak érdekében, hogy az eredményt a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt javára befolyásolja. Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök tavaly áprilisban – a sajtó és a közvélemény számára…

Részletek

Már 8400 hrivnya az átlagkereset

2018. márciusban a bruttó átlagkereset 8384 hrivnya volt, ami több mint a minimálbér (3723) kétszerese – írta az Ukrán Államai Statisztikai Hivatal. A hivatal pénteki közleménye szerint az átlagbér 9,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A reálkereseti index februárban 105,9 százalék, márciusban 109,5 százalék volt. A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység…

Részletek

Szíria – Támadást indítottak a kormányerők keleten

Támadást indítottak vasárnap a szíriai kormányerők az ország keleti részében fekvő Deir ez-Zór tartományban a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) által ellenőrzött terület ellen – jelentették egybehangzóan az ellenfelek. Egy damaszkuszi hivatalos közlemény szerint a hadsereg több falut elfoglalt az Eufrátesz partján. Egy későbbi jelentésben az SDF azt állította, hogy egy ellentámadásban kiszorították a kormányerőket az…

Részletek

Fogynak a krími tatárok

Az orosz titkosszolgálatok a krími tatárok 10 százalékát üldözték el eddig az Oroszország által több mint négy éve annektált félszigetről – állítja Riza Sevkijev. A Medzslisz, azaz a krími tatárok érdekvédelmi szervezetének tagja szerint az orosz hatóságok célja, hogy teljesen kiűzzék az őslakos tatárokat a félszigetről. „1944-ben népünket órák leforgása alatt vagonokba rakták és deportálták,…

Részletek

Milliomos ukrán képviselők, akik lakhatási támogatásra szorulnak

Az Ukrán Választók Bizottsága (KVU) civil szervezet felmérése szerint 2017-ben közel száz milliós vagyonnal rendelkező parlamenti képviselő részesült támogatásban az államtól lakás vagy szállodai szoba bérlésére – számolt be ukrán forrásokra hivatkozva a Kárpátalja hetilap. A civilek adatai szerint összesen 175 honatya kapott lakhatási támogatást a 450-ből, ugyanakkor vagyonbevallásaikból ítélve 92 közülük nem szorulna rá…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com