Kínában nem közvetíthetik tovább a Eurovíziós Dalfesztivált

Nem engedélyezi a legnépszerűbb kínai tévécsatornának az Eurovíziós Dalfesztivál közvetítését az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU), mivel a tévé cenzúrázta a versenyben feltűnő LMBT-motívumokat – ismertette a BBC News pénteken. A kínai Mango televíziót a közösségi hálón bírálták a kommentelők, mivel adásában elhomályosította a szivárványszínű zászlókat és cenzúrázta a tetoválásokat a keddi első elődöntős válogatáson. A…

Részletek

Brenzovics László: Ukránosítás folyik Kárpátalján

Ukrajnában újabb és újabb olyan intézkedések, tervezetek készülnek, amelyek szűkítik a kisebbségek jogait, ellentétesek az ukrán alkotmánnyal és az ország nemzetközi vállalásaival – jelentette ki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke Napi aktuális című műsorunkban. Brenzovics László rámutatott: az összes európai kisebbségről szól ez az ügy, mert ha fel lehet számolni a magyar nyelvű oktatást…

Részletek

Kihagynák Putyint a normandiai négyekből?

Egy neves amerikai politikai szakértő szerint a „normandiai hármak” nem bírhatnak nemzetközi legitimációval. Jeremy Pitters szerint az, hogy a németországi Aachen városában egyeztetett Donbász kérdésében az ukrán, a francia és a német elnök, önmagában nem jelent semmit. Bármiről is állapodott meg egymással Petro Porosenko, Emmanuel Macron és Angela Merkel, az Vlagyimir Putyin orosz elnök jelenléte…

Részletek

Tíz minisztériummal alakul meg az új magyar kormány

Az Országgyűlés pénteken elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, amelynek értelmében a negyedik Orbán-kormányban tíz tárca működik majd. Orbán Viktor miniszterelnök és kormánypárti képviselőtársai, Semjén Zsolt, Rogán Antal, Gulyás Gergely és Kocsis Máté előterjesztését – házszabálytól eltéréssel – 127 igen szavazattal, 35 nem ellenében fogadta el a parlament. A jogszabály alapján a leendő kabinet tíz…

Részletek

Lavrov tárgyalna Kijevvel

Az orosz külügyminiszter nem zárkózik el attól, hogy tárgyaljanak Ukrajnával a gáztranzit megőrzéséről. Szergej Lavrov szerint ők nyitottak Kijevvel a konzultációkra, de azoknak gazdasági, nem pedig politikai síkon kell zajlaniuk. Úgy vélekedett, csak Ukrajnán múlik, megmarad-e a tranzitból valami 2019 után is. Eredetileg 2019 végére kell elkészülnie az Északi Áramlat-2 vezetéknek, ami közvetlenül, Ukrajna megkerülésével…

Részletek

Hihetetlen drágulás előtt az olaj

Jövőre akár 100 dollárra is nőhet a Brent olajfajta hordónkénti ára. Francis Blanch, a Bank of America Merrill Lynch vezető nyersanyagpiaci elemzője szerint áremelő hatása van egyebek között annak, hogy Donald Trump amerikai elnök felmondta az iráni atommegállapodást, miközben folyamatosan csökkent Venezuela, a világ tízedik legnagyobb olajexportálójának olajtermelése. Az elemző szerint a Brent ára már…

Részletek

A miniszter elmondta, hogy lesz-e mozgósítás

Az ukrán védelmi miniszter elmondta, lesz-e újabb mobilizációs hullám a seregnél. Sztepan Poltorak annak kapcsán beszélt e témáról, hogy sokan azt híresztelik, az ATO átnevezése komoly katonai akciót vonhat maga után. Nos, a miniszter azt állítja, erről szó nincs. A védelmi tárca vezetője kijelentette: egyelőre semmi sem indokolja, hogy újabb mobilizációt rendeljenek el. Tájékoztatása szerint…

Részletek

Az ungvári magyar iskolába vezetett az ukrán miniszterelnök első útja

Napok óta várakozási lázban égett az Ungvári Dayka Gábor Középiskola tantestülete és a tanulók. Tudomásukra juttatták ugyanis, hogy illusztris vendég látogat el hozzájuk: Volodimir Grojszman, Ukrajna miniszterelnöke. A vendégvárás némi kellemetlenséggel is járt, mert már napokkal korábban biztonsági emberek jelentek meg a tanintézetben. Belekukkantottak a tanárok táskáiba, a Dayka környékén lehegesztették a vízelvezető rácsokat, közműaknafedeleket…

Részletek

Besokallt az USA a magyar útlevélcsalásoktól

Komoly biztonsági hiányosságokat tártak fel a magyar hatóságoknál, mint kiderült: több száz útlevélcsalás is történt az utóbbi években – írja a Direkt36 tényfeltáró cikkében. A portál információi szerint közel 700 külföldi jutott csalás útján magyar útlevélhez (az egyszerűsített honosítási eljárás során nagyon sok ukrán és orosz is magyar útlevélhez jutott, olyanok is, akik egy szót…

Részletek

Magyar panasz a druzsbás orosz olajra

Magyarország és Szlovákia is jelentősen csökkentette orosz kőolaj-megrendeléseit, ami az ukrajnai Druzsba olajvezetéken keresztül jut el Oroszországból hozzájuk. Az a kifogásuk, hogy a nyersolaj túl sok ként tartalmaz, amit az ukrajnai tranzitvezeték szennyezettsége is okozhat. Az idei év négy hónapja alatt Magyarország 18 százalékkal, 280 ezer tonnára csökkentette orosz kőolajvásárlásait, míg Szlovákia 130 ezer tonnára,…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com