Magyarország ismét keresztbe tett Ukrajnának

Egy hete a magyar kormány sorozatban harmadszor élt vétójogával, ami miatt Ukrajna továbbra sem tudott tárgyalni a NATO-csatlakozásról. A kormány álláspontja egyelőre szilárd. A tárgyalásokat az ukrán oktatási törvény, illetve a kettős állampolgárság szankcionálásáról tervezett jogszabály miatt akadályozza. Az ukrán oktatási törvény a vitás téma. Eszerint a 12 évnél idősebb iskolások csak ukránul tanulhatnak. A…

Részletek

Líbia szerint másfélmillióan akarnak területéről Európába jutni

A líbiai belügyminiszter szerint a nemzetközi becslésekben szereplő számoknál jóval többen, 700 ezer helyett másfél millió olyan illegális bevándorló van Líbiában, akik Európába akarnak jutni. Mohamed Beshr a Hszinhua kínai hírügynökségnek pénteken adott interjúban azt mondta, hogy az Európába készülők elsöprő többsége nem menekülttáborokban él, hanem szerte az országban, és hónapok, vagy akár évek óta…

Részletek

Sneider Tamás lesz a Jobbik új elnöke

Tisztújítást tartott szombaton a Jobbik, a kongresszuson résztvevők két-két elnökjelölt és elnökhelyettes-jelölt közül választhattak. A szavazás eredménye szerint a párt leendő elnöke Sneider Tamás lesz. A tisztújításon Sneider Tamás kihívója Toroczkai László ásotthalmi polgármester volt. A szavazók 554 érvényes és 2 érvénytelen szavazatából Toroczkai László 256-ot, míg Sneider Tamás 298-at szerzett meg. Mirkóczki Ádám, Jobbik…

Részletek

Kompetensebb szakértők kellenek a cserkasszi nyomozáshoz

Az eddigieknél sokkal kompetensebb szakértőkre, speciális szolgálatokra van szükség annak megállapítására, mi okozta Cserkassziban az iskolások tömeges rosszullétét. Ezen véleményének Konsztantin Grincsuk, a katasztrófa-elhárítási miniszter volt tanácsadója adott hangot. Az ország negyedik napja nem tudja, mitől lettek rosszul a gyerekek. Grincsuk szerint ez komoly figyelmeztetés az országnak, mivel a legszörnyűbb dolog a tudatlanság. Az ügyet…

Részletek

Az egészségügy a legkorruptabb a szociális szférában

A Nemzeti Korrupcióellenes Ügynökség szerint a szociális szférában feltárt 120 milliós korrupciós ügyek 90 százalékát, melyek anyagi kárt okoztak az államnak, az egészségügyi szférában követték el. A nyomozók szerint leggyakrabban az történik, hogy a csinovnyikok, visszaélve szolgálati beosztásukkal ráteszik a kezüket a pénzekre vagy elherdálják az állami tulajdont. A NABU példaként a zaporizsjei megyei kórház…

Részletek

Washington hajlandó segíteni Észak-Koreának, ha felhagy atomprogramjával

vAz Egyesült Államok hajlandó segíteni Észak-Korea gazdaságának, ha Phenjan megsemmisíti atomfegyvereit – jelentette ki Mike Pompeo külügyminiszter a dél-koreai kollégájával, Kang Kjung Vhával tartott közös pénteki sajtótájékoztatóján. Az amerikai külügyi tárca vezetője szerint a phenjani vezetéssel folytatandó tárgyalások célja a Koreai-félsziget ellenőrizhető atomfegyver-mentesítése. Mint mondta, „jó és tartalmas” párbeszédet tudott folytatni Kim Dzsong Un észak-koreai…

Részletek

Honosíthatják az orosz bankokat

A Legfelső Tanácsban beregisztráltak egy törvénytervezetet, mely az orosz tulajdonban lévő állami vállalatok és bankok honosítását szorgalmazza. A № 8340 tervezet kezdeményezője a Porosenko párti Roman Zvarics. Amennyiben elfogadásra kerül a dokumentum, változtatásokat eszközölnek majd a „Szankciókról” szóló törvényben. A magyarázat szerint, az állam köteles reagálni azon személyek tevékenységére, akik terrorista cselekményeket hajtanak végre, melyek…

Részletek

Grezsa: a kárpátaljai társadalomtudományi kutatások alapot jelentenek az ukrán-magyar kapcsolatok javításához

Grezsa István kormánybiztos szerint az ukrán-magyar kapcsolatok javításához is alapot adnak a Kárpátalján végzett társadalomtudományi felmérések. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak koordinációjáért felelős kormánybiztos két, a kárpátaljai magyarság körében végzett kutatás pénteki budapesti bemutatóján azt mondta, ezeknek aktualitást ad az ukrajnai belpolitikai helyzet, illetve az ukrán-magyar viszony. Közölte, a jószomszédi…

Részletek

Iráni atomprogram – Putyin és Merkel támogatja az atomalku fenntartását

Elvi jelentőségűnek nevezte az iráni atomalkunak az egyoldalú amerikai kilépés utáni fenntartását Vlagyimir Putyin orosz elnök és Angela Merkel német kancellár kettőjük pénteki telefonbeszélgetése során. A két vezető a Kreml sajtószolgálatának tájékoztatása szerint egyetértett abban, hogy a szerződés mind a nemzetközi, mind a regionális biztonság szempontjából elvi jelentőséggel bír. A megbeszélés tárgya volt még a…

Részletek

Jövő héten indulnak a zarándokvonatok a csíksomlyói búcsúba

Jövő héten indulnak a zarándokvonatok Csíksomlyóra, a pünkösdi búcsúba. A Boldogasszony zarándokvonat csütörtökön indul Budapestről Székelyföldre.A zarán okokat útjuk során Nagyváradon Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Maroshévízen és Gyergyószentmiklóson ünnepség keretében fogadják. A szervezők tájékoztatása szerint az előző évek tapasztalatai alapján várhatóan mindenhol nagyszámú erdélyi magyar fogadja majd őket. Budai László, a zarándoklatot szervező Misszió Tours Utazási Iroda…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com