Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról

Észak-Korea ismét bírtálta az Egyesült Államokat

Határozottan tiltakozik Észak-Korea az ellen, hogy az Egyesült Államok az emberi jogok védelmének ürügyén beavatkozik az ország belügyeibe – írta keddi kommentárjában az ország Munkapártjának hivatalos lapja, a Rodong Szinmun.

Phenjan hivatalos álláspontját tükröző lap reagál Heather Nauert, az amerikai külügyi szóvivő két héttel ezelőtti közleményére, amelyben az emberi jogok legsúlyosabb megsértésével vádolta meg az észak-koreai hatóságokat, egyben kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is nyomást gyakorol azokra, akik felelősek érte.

Az észak-koreai lap írásában „elfogadhatatlannak és rendkívül durvának” minősítette a washingtoni bejelentést. A Rodong Szinmun szerint Washingtonnak nagyobb tiszteletet kell tanúsítania a párbeszédbeli partnere iránt, ha valóban meg akarja oldani a két ország közötti problémákat, és felszámolni a több évtized alatt kialakult kölcsönös bizalmatlanságot.

Dél-koreai politológusok szerint Phenjan óva akarja inteni Washingtont attól, hogy az emberi jogok kérdését felvesse a június 12-i, Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közötti történelmi találkozóján Szingapúrban.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com