Halnak az ukrán egyenruhások

Tovább folytatódnak az intenzív harcok a kelet-ukrajnai válságövezetben. Május 27-én két halálesetről adott hírt az egyesített erők hadműveleti központja. Mindkét elesett egyenruhás az ukrán titkosszolgálat Alfa kommandós egységének a munkatársa volt. A halálhírüket megerősítette Olena Hitljanszka, az SZBU szóvivője is. Feladatteljesítés közben haltak meg. Azt nem részletezték, hogy a Luganszk megyében bekövetkezett tragédia előtt a…

Részletek

Pókemberként mentett meg gyereket egy férfi Párizsban

Hősként ünneplik Franciaországban azt a mali bevándorlót, aki egy negyedik emeletről lelógó gyerek életét mentette meg – írja a BBC. A látványos életmentésről készült videó felkerült a Facebookra és villámgyorsan elkezdett terjedni a neten. A 22 éves Mamoudou Gassama kevesebb mint egy perc alatt, erkélyről erkélyre haladva közelítette meg a bajba jutott, négy éves gyereket, majd vitte…

Részletek

A kormány rátenyerel az adóhatóságra

Az ukrán kormány teljesen maga alá kívánja rendelni az adóhatóságot. Sajtóinformációk szerint a miniszteri kabinet arra az elhatározásra jutott, hogy az állami fiskális szolgálatot, azaz az adóhatóságot kiveszi a pénzügyminisztérium hatásköréből és saját maga alá rendeli. Azt nem tudni, mi az intézkedés célja, de az fura, hogy a pénzügyminisztérium helyett közvetlenül a kormány felel majd…

Részletek

Kiderült: eddig maradna elnök Putyin

Vlagyimir Putyin elmondása szerint 2024-ben nem indul majd újra az elnökségért.   Putyin a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon úgy fogalmazott, tiszteletben tartja majd az orosz alkotmányt, amely egymás után két elnöki ciklust engedélyez,így 2024-ben nem indul újra az elnökségért. A Reuters a cikkében megjegyzi, mindez nem túl nagy meglepetés, és nem is jelenti azt, hogy…

Részletek

BL-döntő: 18 drukker az őrszobán kötött ki

Nagyobb balhé nélkül zárult a kijevi labdarúgó BL-döntő. A Real Madrid 3–1-es sikerével befejeződő finálé után viszonylag rendben hagyták el a nézők a kijevi Olimpiai-stadiont. A rendőrségnek csupán 18 személlyel szemben kellett intézkedniük, őket bevitték a legközelebbi rendőrőrsre. Azért kellett velük szemben intézkedni, mert verekedést próbáltak kiprovokálni a stadion környékén. Meccs közben is volt két…

Részletek

Hatalmas vihar okozott zavarokat a londoni légi közlekedésben

Hatalmas vihar okozott zavarokat a londoni légi közlekedésben: brit meteorológusok szerint vasárnapra virradóra mintegy 20 ezer villám csapott le az Egyesült Királyságra – a londoni Stansted Repülőtér vasárnap közölte, hogy egy villámcsapás miatt reggel egy időre működésképtelenné vált az üzemanyagtöltő rendszer. A mérnökök megoldották a problémát, de egy-egy járatot továbbra is érinthetnek az elterelések, késések…

Részletek

Terroristának nevezte magát a reptéren, letartóztatták

Az ukrán határőrség munkatársai letartóztattak egy iráni férfit a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtéren, mivel terroristának nevezte magát – írta szombaton közösségi oldalán Oleg Szlobodjan, az ukrán határőrség szóvivője. „Ma reggel a Boriszpil nemzetközi repülőtér D termináljában a stockholmi járatra történő beszálláskor egy iráni állampolgár terroristának nevezte magát” – írta posztjában Szlobodjan. Nincs részletezve milyen körülmények…

Részletek

Írországban a választók 66 százaléka szavazott az abortusz teljes tilalmának eltörlésére

Az ír választók jelentős többsége, 66,4 százaléka támogatta a terhességmegszakításokra vonatkozó teljes tilalom eltörlését a pénteken megrendezett népszavazáson a hivatalos végeredmény szerint – jelentette be szombat este az ír választási bizottság. A 40 választókerületben leadott valamennyi szavazat összesítése szerint a résztvevők 33,6 százaléka szavazott nemmel. Az igenek egy kivétellel az összes körzetben többséget szereztek, egyedül…

Részletek

Porosenkó titkolja terveit

Május 25.-én volt négy éve, hogy Porosenkót elnökké választották. 2014-ben az elnökválasztás első fordulójában a szavazatok 54,7 százalékával került az elnöki székbe. A választópolgárok 59,5 százaléka járult akkor az urnákhoz. Ő az eddigi legfiatalabb ukrán elnök, elődjei mind idősebbek voltak nála: Leonyid Kravcsuk 57, Leonyid Kucsma 55, Viktor Juscsenko 50, Viktor Janukovics 59 évesen lett…

Részletek

Kim Dzsong Un „eltökélt szándéka” a június 12-i csúcs Trumppal

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „eltökélt szándékát” fejezte ki a Mun Dzse In dél-koreai államfővel való személyes találkozóján szombaton, hogy az eredeti tervek szerint június 12-én akar találkozni Donald Trump amerikai elnökkel – közölte vasárnapra virradóra a KCNA észak-koreai hírügynökség. A KCNA szerint Kim és Mun mélyreható megbeszéléseket folytattak a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről, valamint a lehetséges…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com