Észak-Koreába utazik Szergej Lavrov orosz külügyminiszter

Phenjanba utazik hivatalos látogatásra csütörtökön Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, hogy ott észak-koreai hivatali partnerével, Ri Jong Hóval megvitassa a Koreai-félsziget körül kialakult helyzetet. Ezt szerdán jelentette be az orosz külügyi tárca. Korábban Marija Zaharova külügyi szóvivő közölte, hogy Moszkva több találkozót is tervez a koreai-félszigeti helyzet rendezésével kapcsolatban. Az észak-koreai külügyminiszter áprilisi moszkvai látogatásakor hívta…

Részletek

Játéktermeket lepleztek le

Közös razziát tartottak a megyei fiskális szolgálat, a belügyi szervek és az ügyészség munkatársai. A járőrözés során talált törvénytelenségek miatt két ungvári játékteremre került lakat. Kiderült ugyanis, hogy ezekben számítógépes szimulátorok alkalmazásával hazárdjátékokat folytattak. A kaszinókban 34 monitort, 35 rendszerblokkot, 13 flash tárolót, videokártyákat, videojátékokat foglaltak le. A tulajdonosok ellen a btk. 203-2 cikkelyének 1….

Részletek

Létrejött a fegyverszünet a Hamász és Izrael között

Fegyverszünetet kötött egyiptomi közvetítéssel Izrael és a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász – jelentette a helyi média szerdán. A Háárec című újság honlapja szerint a Hamász egyetértett a tűzszünettel, az izraeli hadsereg pedig tiszteletben tartja a megállapodást mindaddig, amíg nem lőnek az övezetből. Az izraeli indoklás szerint azért fogadják el az egyezményt, mert nem…

Részletek

Lavrov: Moszkvát és Minszket aggasztja a NATO aktivitása

Oroszországot és Fehéroroszországot aggasztja a NATO baltikumi és lengyelországi aktivitása – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter keddi minszki sajtótájékoztatóján. Lavrov a fehérorosz fővárosban Aljakszandr Lukasenka elnökkel és Uladzimir Makej külügyminiszterrel tárgyalt. „A katonai infrastruktúra egyoldalú fejlesztése, a katonai erőnek és eszközöknek a határaink közelében való egyoldalú telepítése destruktív lépések, amelyek aláássák a bizalmat és…

Részletek

Donald Trump: az amerikai-mexikói határon építendő falat Mexikó fogja kifizetni

Donald Trump amerikai elnök kedden este egy nagygyűlésen kijelentette: az amerikai-mexikói határon felépítendő falat végül majd Mexikó fogja kifizetni. Az elnök a Tennessee államban lévő Nashville városában tartott nagygyűlést a híveinek, s felidézve elnöksége eddigi eredményeit, ismét kitért az Egyesült Államok déli határára tervezett falra. Donald Trump bírálta a mexikói kormányt, mert szerinte nem segít…

Részletek

Dezertálás, lopás, parancsmegtagadás a seregben

A donbászi harci műveletek kezdete óta a fegyveres erőkben drámaian megnőtt a bűnözés szintje. Erről Anatolij Matiosz katonai főügyész jelentett. A katonák évi húszezer bűncselekményt követnek el. A jelenség 2014 áprilisa óta figyelhető meg. A katonai ügyészség azóta évi húszezer-huszonháromezer ügyet vizsgált, melyekben 43 ezer egyenruhás vett részt, azaz a katonaság egynegyede. Idén öt hónap…

Részletek

Szíriáról egyeztetett telefonon Erdogan és Putyin

A szíriai helyzetről egyeztetett telefonon kedden Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség a török államfői hivatalra hivatkozva. A két ország vezetője a beszélgetésben kiemelte: az asztanai béketárgyalások eredményei fontos szerepet töltenek be a szíriai konfliktus politikai rendezésében. Hozzátették: ahhoz, hogy a megoldási folyamat az ENSZ…

Részletek

Továbbra is meleg lesz, elszórtan zivatarok lehetnek

Az előttünk álló napokban is marad a meleg, napos idő. Csapadékra nem kell számolni, de helyenként egy-egy zivatar kialakulhat. Szerdán, május 30-án napos, meleg idő várható. Csapadékra nem kell számítani. A hőmérséklet napközben 28-31 fokig melegszik. Marad a frontmentes idő. Csütörtökön is marad a hőség. Délutánra 27-32 fokig melegszik a levegő. A nap második felében…

Részletek

A kanyaró járvány erősödését várják

A kanyarójárvány második hullámát várják Ukrajnában. Amennyiben nem foganatosítanak az országban pótlólag intézkedéseket, nem fogják tudni megfékezni a kanyaró terjedését, jelentette ki az egészségügyi minisztérium új Közegészségügyi Központjának vezérigazgatója. Volodimir Kurpita szerint a tapasztalatok szerint általában két évig tart a fertőzés fellángolása. Figyelembe véve, hogy a jelenlegi járvány 2017 tavaszán kezdődött, előreláthatólag tovább tart, sőt,…

Részletek

A szlovák parlament elodázta a szavazást az abortusztörvény szigorítását célzó javaslatról

Egy ügyrendi javaslattal a következő ülésére halasztotta a szlovák parlament kedden a szavazást az abortusztörvény szigorítását kezdeményező ellenzéki javaslatról, amelyet a Marián Kotleba vezette Mi Szlovákiánk – Néppárt (LS-NS) nyújtott be. Az önmagát nemzeti, keresztény és szociális értékek mentén meghatározó, ugyanakkor a pozsonyi sajtó által szélsőjobboldaliként emlegetett párt, amely 14 mandátummal rendelkezik a 150 fős…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com