Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Összeütközött két hajó a Volgán – többen meghaltak

Összeütközött egy sétahajó egy uszállyal hétfő este a Volga folyón, Volgográdnál; a tizenkét személyes katamaránon tizenhatan tartózkodtak: a balesetben legalább tíz ember életét vesztette, egy pedig eltűnt – a vizsgálat megállapította, hogy járművön nem voltak mentőmellények.

Az eltűnt utas felkutatásában a vízi rendőrség egységei és búvárok is részt vesznek. A sétahajó öt kimentett utasa közül hármat lehűlés miatt, illetve zúzódásokkal kórházba kellett szállítani. Az áldozatok – hét nő és három férfi – valamennyien orosz állampolgárok voltak.

A két jármű helyi idő szerint este 10 órakor, a parttól 250 méternyire ütközött egymásnak. A baleset ügyében eljárás indult a vízi közlekedés szabályainak megsértése címén.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com