Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Ukrajna: Jön a katonai rendőrség
Megállíthatatlan Orbán: Brüsszelben is látják, hogy az eszméit nyugat felé sodorja a szél
Csak duma az orosz békülékenység: csak teljes ukrán megadással jöhet el a béke?
Újabb haladékot kaptak a korlátozottan alkalmas hadkötelesek
Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe

A kormány a Naftogazt „feketítené” be

A kijevi vezetés minden bizonnyal még az idén rákényszerül a gázáremelésre.

Olekszij Jakubin elemző elmondta, Kijevnek égetően szüksége van az idén 2 milliárd dollár hitelre, amit csak az IMF-től kaphat meg. Ne feledjük, az EU a héten egymilliárd dolláros makrogazdasági támogatás megítéléséről döntött Ukrajna számára.
Az elemző úgy látja, ahhoz, hogy a Nemzetközi Valutaalap is ismét megnyissa a pénzcsapot, önmagában a korrupcióellenes bíróság létrehozásáról szóló jogszabály kevés. Jegyezzük meg, az is sántít, hiszen amint azt portálunk is megírta, a törvényhozók menekülési útvonalat biztosítottak azoknak, akik eddig korrupciós ügybe keveredtek…

Jakubin azt mondta, hogy a kormány rákényszerül a gázár 70 százalékos megemelésére is. Szerinte ezt a lépést a kabinet teljes egészében a Naftogazra próbálja majd tolni, hogy ott magyarázkodjanak. Ám ez sem lesz egyszerű, hiszen az állami gázcégnél nemrég 46 millió dollár prémiumok kifizetéséről döntött saját maga részére a csúcsvezetés.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com