Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Lengyelország még nem áll készen az euró bevezetésére

Lengyelországnak még sokat kell tennie ahhoz, hogy teljes mértékben felkészüljön az euróövezeti csatlakozásra – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a Sieci hetilapnak adott interjúban.

Több ország csak akkor hozhat létre egységes devizaövezetet, „ha a fogalom legszélesebb értelmében közel hasonló gazdasági szinten állnak” – fogalmazott.

Elmondta: a maga részéről merőben pragmatikus szempontból ellenzi az euró bevezetését.

„Kutatási témaként foglalkoztam a kérdéssel, ezért pontosan tudom, hogy csak közel azonos gazdasági szinten álló országok vezethetnek be közös devizát” – mutatott rá a lengyel miniszterelnök, hozzátéve, hogy „a németekkel vagy például a hollandokkal mi nem alkotunk ilyen egységet”.

Egy krízishelyzetben például komoly problémát jelentene az árfolyam-lebegtetés lehetőségének a hiánya – figyelmeztetett az interjúban Mateusz Morawiecki, hangot adva egyúttal annak a meggyőződésének, hogy éppen a saját deviza, a zloty rendelkezésre állása tette lehetővé Lengyelország számára a 2009-es világgazdasági recesszió következményeinek a kivédését. „A saját deviza a gazdasági biztonság kulcsfontosságú feltétele. Az euróövezetbe belépni csak minden tekintetben felkészülten lehet” – szögezte le.

Az euróövezeti belépést ellenző álláspontjának időtávját firtató kérdésre adott válaszában a lengyel miniszterelnök hangsúlyozta, hogy „minden a konvergencia ütemén múlik. Mindenképpen utol kell érnünk, de egyes esetekben le is kell hagynunk a régi (euróövezeti) tagokat”.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com