Csökkent az ukrán gázimport

Ukrajna gázimportja 36,7 százalékkal volt alacsonyabb az idei első fél évben az egy évvel korábbihoz képest, elsősorban a gázfogyasztás visszaesése miatt. A tranzitvezetékeket üzemeltető ukrán állami tulajdonú Ukrtransgaz adatai szerint a június végéig tartó idei első hat hónapban Ukrajna mintegy 4,4 milliárd köbméter földgázt importált, ami jócskán elmarad az egy évvel korábbi 6,96 milliárd köbmétertől….

Részletek

Veszélyben a kisdobronyi, tarnóci, szerednyei és kereknyei zeneiskolák

Az Ungvári Járási Tanács soron következő ülése július 13-án kerül sor, ahol négy művészeti iskola likvidálásáról fognak szavazni – számolt be a Kárpátalja hetilap. A tanács a kisdobronyi, tarnóci, szerednyei és kereknyei zeneiskolák bezárásáról tárgyal majd, továbbá az ungvári járási gyermekművészeti központot is megszüntetnék. Az intézmények helyett egy Ungváron működő művészeti iskolát alapítanának. Az ötlet…

Részletek

„Termékeny” volt az éjszaka az államhatáron

A munkácsi határőrosztag Luzsankai osztaga járőrözés közben egy csoport ismeretlen személyről kapott értesítést, akik a határ irányába haladtak. A helyszínre érkező határvadászok láttán a csempészek eldobták csomagjaikat és kereket oldottak. Huszonhárom láda csempészcigarettát hagytak hátra. Ugyancsak július 2-án éjjel Aknaszlatina térségében az államhatártól 30 méterre egy 1981-ben született férfit fogtak el, aki kétezer doboz dohányárut…

Részletek

Bocskor Andrea: Uniós fellépés szükséges a kárpátaljai nemzeti és etnikai kisebbségek védelmében

Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő tegnap esti plenáris felszólalásában kérte az Európai Unió vezetőit, hogy kövessék figyelemmel az ukrajnai eseményeket és szólítsák fel az ukrán hatóságokat az állampolgárok jogainak és békés együttélésének biztosítására. „Ukrajnában látszólag reformok zajlanak, de az országban élő kisebbségek egyre nehezebb helyzetben vannak, az alkotmány biztosította jogaik folyamatosan szűkülnek, napi szinten diszkriminációval néznek…

Részletek

Politikai közbenjárás kellett, hogy beengedjenek egy orosz újságírót Ukrajnába

Az ukrán határőrség ismét nem akarta beengedni Ukrajnába hétfőn egy orosz televízió munkatársát, viszont azután, hogy Musztafa Najem ismert újságíróból lett kormánypárti ukrán képviselő kezességet vállalt érte, mégis beléphetett az országba. A Hromadszke ukrán hírtelevízió internetes oldalán adott hírt arról, hogy hétfőn a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtéren feltartóztatták az ellenzéki hírtelevízióként ismert Dozsgy egyik munkatársát,…

Részletek

Gyerekmolesztálás eltitkolása miatt házi őrizetre ítéltek egy ausztrál érseket

Egy év házi őrizetre ítélte egy ausztrál bíróság kedden Philip Wilson adelaide-i római katolikus érseket gyermekmolesztálás eltussolása miatt. A newcastle-i bíróság 12 hónap házi őrizetet szabott ki az érsekre, hat hónap után helyezhetik feltételes szabadlábra. A 67 éves, kezdődő Alzheimer-kórban szenvedő Philip Wilson érsek a katolikus hierarchiában a világon a legmagasabb tisztséget viselő pap, akit…

Részletek

Nyomoznak a hatóságok a kettős állampolgárok ügyében

Nemrég megjelentek a NAV nyomozói annál a kispaládi családi háznál, ahová a választások előtt legalább 200 ukrán-magyar kettős állampolgár jelentkezett be, tudta meg az RTL Klub Híradója. A választások előtt a postás több köteg választási értesítőt vitt ki nekik. A házban lakó Sankó Józsefné a csatornának azt mondta, hogy a nyomozók ellenőrizni akarták, hogy tényleg…

Részletek

Megtanítják búvárkodni a barlangban rekedt gyerekeket

Korábban olyan hírek érkeztek, amelyek szerint hónapokig is eltarthat a mentés a vízállás miatt. Ezt később azonban cáfolták. Közben telefonkapcsolatot építettek ki a gyerekekkel, és biztos, ami biztos, búvárkodni is megtanítják őket, ha úgy alakulna, hogy úszniuk kell. Egyelőre továbbra sem ismeretes, miként fogják a Tham Luang barlangrendszerben rekedt tizenhárom fős csoport tagjait kihozni. Különböző…

Részletek

9 millió ukrán dolgozhat kint

A nyári szezonban akár 9 millió ukrán vendégmunkás is külföldön keresheti a kenyerét, számolták ki a szociálpolitikai szaktárcánál. Andrij Reva miniszter tudatta, állandó jelleggel 3,2 millió ukrán dolgozik az ország határain túl, de ez nyaranta, a szezonmunkák idején 9 millióra duzzad. Az ok egyszerű: a kinti magasabb bérek. A miniszter elmagyarázta azt is, hogy Ukrajnában…

Részletek

Békejobbot nyújt az új mexikói elnök Trumpnak

Az amerikai és az eddigi mexikói elnök kapcsolata híresen rossz volt, többnyire a mexikói határra tervezett védőfal miatt bonyolódtak hosszas vitákba. Az új mexikói elnök azt nyilatkozta, hogy baráti kapcsolatot akarnak kialakítani az Egyesült Államokkal. Andrés Manuel López Obrador, a mexikói elnökválasztás győztese hétfőn azt mondta, hogy hivatalba lépése után „baráti jobbot nyújt” Donald Trump…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com