Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború
Telefonon beszélt egymással Trump és Putyin
A mozgósítás és a férfiak külföldi utazásának korlátozása a hadiállapot után is folytatódhat
Tálcán kínálta fel Ukrajna kincseit Donald Trumpnak Volodimir Zelenszkij
Trump különmegbízottja találkozott az ukrán nagykövettel

Polgárháborús állapotok Nicaraguában

Legkevesebb 14 ember vesztette életét vasárnap Nicaraguában az újabb erőszakos tüntetéseken az aktivisták és a kormányhű fegyveresek összecsapásaiban – jelentették helyi jogvédő szervezetek hétfőre virradóra. Azt is hozzátették, a halottak közül legalább négyen kormányhű csoportokhoz tartoztak.

„Borzalmas volt” – mondta Vilma Núnez, a nicaraguai Emberi Jogi Központ (Cenidh) elnöke az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. Beszámolója szerint az összecsapások az ország délnyugati felében lévő Diriamba és Jinotepe két szomszédos településén zajlottak. Úgy tudni, a kormányhű csapatok razziákat hajtottak végre a térségben, s az aktivisták által emelt barikádokat próbálták lebontani.

Nicaraguában április 18-án kezdődtek tiltakozások a kormányzat adóemelési és nyugdíjcsökkentési tervei ellen, ám a tüntetők most már Daniel Ortega elnök, illetve felesége, Rosario Murillo alelnök távozását és új választások kiírását követelik. Bírálói szerint ugyanis az országot 2007 óta irányító Ortega, aki korábban is volt már államfő, könyörtelenül ragaszkodik a hatalomhoz, és a közvagyont saját maga és családja gazdagítására használja.

A hatóságok, illetve a kormányhoz hű félkatonai csoportok többször összecsaptak a főként diákokból álló tüntetőkkel, akikre éles lőszerrel is tüzeltek.

A Nicaraguai Emberi Jogi Szövetség (ANPDH) jogvédő szervezet múlt szerdai jelentése szerint a megmozdulások során több mint 300 ember vesztette már életét, közülük legalább 253 ember lövésekbe halt bele, további 1500 pedig megsebesült.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com