Drágák az orosz tankok

A magas gyártási költségek miatt nem tervezi a legújabb Armata harckocsik tömeges beszerzését az orosz hadsereg, ehelyett a meglévő haditechnika harcképességének növelését részesíti előnyben. Ezt Jurij Boriszov, a hadiiparért felelős orosz miniszterelnök-helyettes jelentette ki újságíróknak a RIA Novosztyi hírügynökség beszámolója szerint. A tisztségviselő emlékeztetett rá, hogy a Vörös téri katonai parádékon bemutatott tankok darabja 250…

Részletek

Csempészetből származó milliárdok nyomában

Jelentősen nőttek az állami büdzsé bevételei, amióta keményebb fellépés van érvényben a csempészekkel szemben. Erről az állami fiskális szolgálatnál számoltak be. Eszerint június 21-től július 31-ig, azaz amióta érvényben van a csempészetstop akció, 37,5 milliárd hrivnya bevételt könyvelt el az államkassza, ami 6 milliárddal haladja meg az egy évvel ezelőtti mutatókat. Arszen Avakov belügyminiszter becslései…

Részletek

Washington Post: Észak-Korea interkontinentális rakétákat épít

Észak-Korea egy vagy két új, folyadékmeghajtású interkontinentális ballisztikus rakétát épít abban az üzemben, ahol az Egyesült Államok területét fenyegető első ilyen fegyvert gyártották – adta hírül a Washington Post című amerikai napilap. Névtelenül nyilatkozó tisztségviselőkre hivatkozva a lap hétfőn azt írta: az amerikai hírszerzés rakétagyártásra utaló jeleket talált a Phenjan külvárosában fekvő szanumdongi kutatóintézet területén….

Részletek

Folytatódott az EU-s szankcionálás

Újabb szervezetek ellen rendelt el szankciókat kedden az Európai Unió, amiért részt vettek a jogilag Ukrajnához tartozó, azonban Oroszország által illegálisan elcsatolt Krím félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő kercsi híd építésében. Az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács tájékoztatása szerint hat újabb jogi személyt vettek fel a szankciós listára, amiért tevékenységükkel támogatták a jogellenesen annektált félsziget…

Részletek

Levonták a zászlót a szentpétervári brit konzulátuson

Levonták a zászlót Nagy-Britannia szentpétervári főkonzulátusán – jelentették hétfőn orosz hírügynökségek. Az intézményt a Rosszija 24 hírtelevízió szerint a brit külügyi alkalmazottaknak augusztus 1-jéig, az úgynevezett Szkripal-ügy miatti diplomáciai ütésváltás következtében kell elhagyniuk. A TASZSZ a moszkvai brit követségtől úgy értesült, hogy a szentpétervári főkonzulátus hétfőn befejezi tevékenységét. Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős…

Részletek

Magyarországnak jobb Ukrajna, mint az Északi Áramlat-2

Magyarország számára gazdaságilag kedvezőbb a már meglévő ukrajnai gáztranzit-vezeték, mintsem az új Északi Áramlat-2 lenne. Kaderják Péter energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár szerint országa számára várhatóan több hátránnyal járna, mint előnnyel az új projekt. Az európai klímapolitikával a nukleárisenergia-termelés inkább összhangban van, mintsem hogy ellentétben lenne vele – vélekedett Kaderják Péter energiaügyekért és klímapolitikáért felelős…

Részletek

Az USA figyelmeztette az IMF-et

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn arra figyelmeztette a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), ne engedje, hogy Pakisztán kínai adósságának egy részét fedezze a neki nyújtandó IMF-kölcsönből. A külügyi tárca vezetője a CNBC televíziónak adott interjújában kijelentette: a kínai beruházóknak nem szabad azzal számolniuk, hogy egy amerikaiak által is támogatott nemzetközi szervezet révén kifizetik őket. „Figyelni fogjuk, mit…

Részletek

Drágábban ihatunk

Idén szeptemberben 13 százalékkal drágulhatnak az alkoholos italok. Olekszij Dorosenko, az iparág egyik szakértője szerint az év elejétől átlagosan csupán 3 százalékkal emelkedtek az alkoholtartalmú italok árai, de ősztől nagyobb drágulásra lehet számítani. Az árképzés alapját az ún. alkoholkosár képezi, ami egy ukrajnai gyártású sörből, vodkából és borból áll. Ennek ára januárban 153,2 hrivnya volt,…

Részletek

Magyar kirándulókat kellett megmenteni Romániában

Hegyi-, illetve barlangi mentők segítségére szorult hétfőn Romániában két bajba jutott magyarországi turista, akik egy sziklán rekedtek a Krivádiai-szurdokban. A Hunyad megyei hegyi mentőszolgálat arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy egy 55 éves férfi és 15 éves lánya megfelelő felszerelés nélkül indult el a szurdok egy nehezen megközelíthető részét megnézni, és két vízesés között a…

Részletek

Ukrán helikopterek hadgyakorlatoztak az Azovi-tenger partjainál

Harci és csapatszállító helikopterek részvételével légi hadgyakorlatot hajtott végre Ukrajna az Azovi-tenger partjainál – az erről készült videót hétfőn tette közzé, az egyesített erők parancsnoksága. A hadgyakorlat során tengeri inváziót szimuláltak, vízi célpontok felderítését és megsemmisítését gyakorolták. Szerhij Najevnek, az egyesített erők főparancsnoka parancsba adta, hogy az Azovi-tenger partján található egységek rendszeresen gyakorlatozzanak, hogy készen…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com