Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Oroszországban 19 terrortámadást akadályoztak meg az első fél évben

Az év első felében 19 terrorcselekményt akadályoztak meg már az előkészítés fáziában, vagy a terrortámadás közben Oroszországban – közölte Alekszandr Bukszman orosz főügyészhelyettes egy moszkvai szakmai tanácskozáson.

Bukszman a főügyészség kollégiumának ülésén ugyanakkor rámutatott:

2018-ban folytatódott az a tendencia, hogy csökken a terrorista irányultságú bűncselekmények száma.

Mint elmondta, 2017 első félévéhez képest 14 százalékkal csökkent az ilyen jellegű bűnesetek száma – évek óta először.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com