Belgiumban szeptembertől fokozatosan megszüntetik a katonák utcákon, metró- és vasútállomásokon teljesített járőrözését, helyüket a rendőrség és más biztonsági szolgálatok veszik át – szemlézi az MTI a La Libre Belgique című napilap hétfői cikkét.
A beszámoló szerint Steven Vandeput védelmi miniszter a VTM flamand nyelvű közszolgálati televíziónak adott vasárnap esti interjújában elmondta, a katonáknak a közterületekről való fokozatos kivonása nem okoz biztonsági kockázatot. A stratégiai fontosságú helyszíneken, nagykövetségek előtt, zsidó és más nemzetközi intézmények védelmében továbbra is szerepet vállalnak.
A belga kormány több lépcsőben, legutóbb július elején csökkentette az utcákon szolgálatot teljesítő katonák számát. Jelenleg mintegy 550 katona járőrözik a belga nagyvárosokban. Információk szerint a hadsereg folytatja a rendkívüli események alkalmával szükséges beavatkozásra való felkészülését, emellett komoly tartalékkapacitást állomásoztat, amely szükség esetén – a rendőrséggel együtt – azonnal bevethető.
Belgium a 2015 novemberében, Párizsban hét helyszínen elkövetett merényleteket követően hármas – „lehetséges és valószínű” – terrorkészültségi fokozatot rendelt el, majd a 2016 márciusában, Brüsszelben két helyszínen elkövetett támadásokat követően a legmagasabb, négyes – „súlyos és azonnali” – fokozatúra emelte a terrorfenyegetettség szintjét az ország egész területén. Belgium ekkor rendelte el 1800 katona folyamatos utcai járőrözését is.
A terrorfenyegetettségi szintet később hármas szintre minősítették vissza, majd az év elején kettes szintre csökkentették. A járőröző katonák számát ezzel arányosan ugyancsak mérsékelték.
Belgiumban legutóbb május végén minősítették terrorcselekménynek egy magányos elkövető akcióját, amikor a 33 éves, Benjamin Hermann nevű elítélt kétnapos eltávozása alatt előbb rabtársával, majd két rendőrrel és egy civillel végzett Liege-ben. A férfi többször is azt kiáltotta, hogy „Allahu Akbar” (Allah hatalmas), mielőtt lelőtték.
A terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) ezt követően közölte, az eset ellenére sem emelik az országos terrorkészültség szintjét.
A liege-i támadást, ahogy 2015-ös párizsi és a 2016-os brüsszeli merényleteket is az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta magára.
- Ukrajna elveszíti területei egyharmadát és ásványkincseit Robert Fico szerint
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- További háborús hírek