Éhségsztrájkot kezdtek kedden a cseh filmesek Oleg Szencov, Oroszországban terrorizmus vádjával bebörtönzött, jelenleg éhségsztrájkot folytató ukrán filmrendező szabadon bocsátása érdekében. Az akciót a cseh rendezők és forgatókönyvírók szövetsége (ARAS) kezdeményezte.
Vít Janecek, az ARAS képviselője szerint az akcióba bekapcsolódók egymást felváltva öt-öt napig fognak éhségsztrájkolni.
„Az éhségsztrájksorozat kezdetét jelképesen időzítettük augusztus 21-re, Csehszlovákia szovjet megszállásának 50. évfordulójára. Reméljük, leszünk annyian, hogy tiltakozó akciónk kitart Szencov ügyének rendezéséig” – nyilatkozott újságíróknak Janecek, aki kedden elsőként lépett éhségsztrájkba. Őt vasárnap újabb cseh filmes, Václav Kadrnka követi.
Oleg Szencov több mint három hónapja éhségsztrájkol, és az Oroszországban fogva tartott összes ukrán aktivista szabadon bocsátását követeli.
„Ukrán kollégánk egészségi állapota egyre rosszabb. Ahogyan a helyzethez orosz részről hozzáállnak, az nagyon jól mutatja az ottani rendszer lényegét, amely képtelen az emberiességi szempontok figyelembe vételére, és csak a hatalmi érdekekre figyel” – vélekedett Janecek.
Oleg Szencovot, aki élesen bírálta az ukrajnai Krím félsziget orosz annektálását, az orosz hatóságok 2014-ben tartóztatták le a régióban, a félsziget megszerzése után. Húsz évi börtönbüntetésre ítélték terrorizmus vádjával, támogatói szerint azonban elítélését politikai okok motiválták.
Az ukrán filmes szabadon bocsátását már korábban több európai politikus és a nemzetközi kulturális élet számos neves képviselője is követelte, Moszkva azonban eddig nem volt hajlandó felülvizsgálni az ügyet.
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- További háborús hírek