Mattis: Washington „aktívan kommunikál” Moszkvával a szíriai vegyi fegyverek ügyében

Washington „aktívan kommunikál” Moszkvával a szíriai vegyi fegyverek ügyében – jelentette ki James Mattis amerikai védelmi miniszter a Pentagonban tartott sajtókonferenciáján kedden. A miniszter elmondta: miután a napokban sajtójelentések láttak napvilágot arról, hogy a szíriai kormányzat vegyi fegyvereket szállít azokba a lázadók által ellenőrzött térségekbe, amelyeknek a visszafoglalására készül, az amerikai külügyminisztérium egyeztetett Moszkvával, hogy…

Részletek

Leállt a határforgalom a barabási határátkelőhelyen

A leállás a gyalogos és a gépkocsi forgalmat egyaránt érinti – írja a police.hu. A barabási közúti határátkelőhelyen szünetel a határforgalom az ukrán határőrizeti szerv számítástechnikai rendszer meghibásodása miatt 2018. augusztus 29-én 7 óra 10 perctől. A leállás a gyalogos és a gépkocsi forgalmat egyaránt érinti. A szakemberek a hiba elhárításán már dolgoznak. Frissítés: A…

Részletek

Újabb ukrán katona végzett magával

A hivatásos katona holtestére hétfőn egy mikolajivi ház kertjében találtak rá, az előzetes jelentés szerint a halál oka mechanikai fulladás volt. A szerződéses állományú katona felakasztotta magát – tudatta kedden rövid közleményben a mikolajivi 79-es légideszant dandár közösségi oldalán. Információk szerint idegenkezűség nem történt ugyan, de a halál okát még vizsgálják. Az egység parancsnoka őszinte…

Részletek

MLSZ: megszüntették a fegyelmi eljárást az ukrán ellen, de…

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága törölte az ukrán Anton Sinder eltiltását, mert a középcsatár távozott az NB I-ben újonc Kisvárda csapatától. Az MLSZ két héttel ezelőtt négy hónapra eltiltotta a játékost, mert a Ferencváros elleni mérkőzésen sárga lapos figyelmeztetését követően „fenyegetően a játékvezető közvetlen közelébe lépett, és a játékvezető arcába ordított, közben fejelő…

Részletek

347 tanári állás betöltetlen

Tanévkezdés előtt 347 betöltetlen tanári és tanitói állás van Kárpátalján – mondta Hanna Szopkova, a megyei oktatási főosztály vezetője keddi ungvári sajtótájékoztatóján. Tavalyihoz képest valamivel jobb a helyzet, ugyanis 2017-ben 393 tanárt kerestek. A magyarlakta vidékeken a legrosszabb a helyzet. A Nagyszőlősi járásban 98, az Ungváriban 48, a Beregszásziban 42, míg a munkácsi járásban 21…

Részletek

A Volkswagen a legnépszerűbb használt autó Ukrajnában

Ukrajnában a leggyakoribb használt autó a Volkswagen. A külföldi rendszámmal közlekedő személygépkocsik olykor már néhány száz dollárért beszerezhetők, ám többségük 1500-200 dolláros áron cserél gazdát. Jelen állapotok szerint a használt autók 19 százaléka, gyakorlatilag minden ötödik, külföldi rendszámmal közlekedik. A Volkswagen után a következő márkák a legkedveltebbek az ukrán sofőrök körében: Opel, Audi, BMW, Mercedes,…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com