Putyin meghátrált

Halaszthatatlannak nevezte a tervezett nyugdíjreform bevezetését szerdai televíziós beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök, ugyanakkor enyhítéseket jelentett be annak egyes tervezett előirányzataival kapcsolatban.

Putyin közölte, hogy a nyugdíjkorhatárt mindkét nem esetében egyformán öt évvel, a nőknél 60, a férfiaknál 65 évre kell emelni. Az eredeti elképzelés szerint a korhatárt a nőknél 2019-től 2034-ig fokozatosan 8 évvel, 55-ről 63 évre emelték volna fel. A férfiak esetében a terv a jelek szerint változatlan marad, és a jogosultság 2028-ig 60 helyett 65 évtől lesz majd érvényesíthető.

A nőknél gyerekekként csökken a nyugdíjkorhatár

A nőknél a gyerekek száma csökkenteni fogja a nyugdíjkorhatárt a Putyin által ismertetett elképzelés szerint. A háromgyerekes anyák 3, a négygyerekesek 4 évvel korábban mehetnek nyugdíjba, az öt vagy annál több gyereket szült nők esetében pedig – mint ahogy eddig is – a jogosultság az 50. életévtől lép érvénybe.

„Nyugdíj előtt álló állampolgár”

Az elnök javaslatot tett a „nyugdíj előtt álló állampolgár” szociális kategória bevezetésére – a nőknél 55, a férfiaknál 60 éves kortól – egyben ösztönözve a munkáltatókat a védett korban lévők alkalmazására, és büntetést helyezve kilátásba diszkriminatív elbocsátásuk esetén. Az állam a jövőben finanszírozná az érintettek átképzését, valamint esetükben egy évig a jelenlegi 4900-ról havi 11 280 rubelre emelné fel a munkanélküli segélyt.

Korai nyugdíjba vonulás határa

Putyin szerint három évvel csökkenteni kell a munkaviszony hossza alapján választható korai nyugdíjba vonulás határát, a nők esetében 37, a férfiakéban pedig 42 munkában eltöltött évre. Az elnök indítványozta, hogy azok, akiket már 2019-től érintene a reform, az elkövetkező két év folyamán a megnövelt korhatár előtt fél évvel kérhessék nyugdíjazásukat. Javasolta, hogy a nők 55, a férfiak pedig 60 éves koruktól részesülhessenek ingatlanadó-kedvezményben, függetlenül attól, hogy már nyugdíjba mentek-e vagy sem.

Az orosz vezető támogatásáról biztosította több különösen megterhelő hivatás művelőinek, valamit az északi kis népekhez tartozóknak a korai nyugdíjazását. A nyugdíjreform tervezetének hatására, amelyet Dmitrij Medvegyev kormányfő június 14-én, éppen a labdarúgó-világbajnokság nyitónapján terjesztett elő, mind Putyin, mind a kormányzó Egységes Oroszország támogatottsága megcsappant. Több nagyvárosban tiltakozó megmozdulások voltak, és a változások ellen népszavazást kezdeményeztek. A reform elutasítottsága a közvélemény-kutatások szerint mintegy 90 százalékos, az ellene elindított petícióra csaknem hárommillió aláírás gyűlt össze,

A korhatár felemelését a parlament alsóháza, az Állami Duma július 19-én első olvasatban elfogadta, de az intézkedés mellett egyedül az Egységes Oroszország voksolt, az összes többi parlamenti párt nemmel szavazott.

1932 óta nem emeltek a nyugdíjkorhatáron

Oroszországban – még a Szovjetunióban – 1932-ben állapították meg a nyugdíjkorhatárt, amelyhez azóta nem nyúltak. Sokakban az kelt felháborodást, hogy a felemelt nyugdíjkorhatár a férfiaknál eléri a jelenlegi várható élettartam határát, de közben a lakosság ragaszkodik a szovjet korszakban elért szociális vívmányok megtartásához is.

Szerdai televíziós beszédében Putyin azt hangsúlyozta, hogy a reform célja a nyugdíjrendszer stabilitásának megőrzése és a nyugdíjaknak az inflációt meghaladó emelése. Szavai szerint az átlagnyugdíj a jelenlegi 14 144 rubelről 2024-től 20 ezerre nő majd. ENSZ-statisztikára hivatkozva kijelentette, hogy Oroszországban az elmúlt másfél évtized alatt 7,8 évvel nőtt meg a várható élettartam.

Demográfiai helyzet miatt kell emelni a korhatárt

A változások bevezetését a demográfiai helyzet alakulásával indokolta, azzal, hogy a most munkába lépő nemzedék létszámát a második világháború pusztítása és a 90-es évek társadalmi-gazdasági megrázkódtatása miatti hullámvölgy határozza meg. Az elnök szerint a kormány a nyugdíjkorhatár emelése mellett megvizsgált olyan alternatív lehetőségeket is, mint a progresszív adó bevezetése, a nyugdíjalap ingatlanjainak eladása, az olajipari vállalatok megadóztatása vagy a Nemzeti Jóléti Alap jelentősebb megterhelése, de ezek szerinte nem hoztak volna tartós és fenntartható megoldást.


Református

Népszerű tartalom

Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com