Ismét szünetel a határforgalom a záhonyi határátkelőhelyen

Az ukrán oldalon újrakezdődött demonstráció miatt kedd késő délelőttől ismét szünetel a határforgalom a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Mint írták, az ukrán fél nem tudja beléptetni Ukrajnába a Záhonynál kilépő utasokat, ezért a magyar oldalon is szünetel az átléptetés. A határszakaszon a beregsurányi, a barabási, a lónyai…

Részletek

Megöltek két gyermeket Ózdon

Egy lakásba riasztották a mentőket, akik még két sérült felnőttet is találtak ott. Halálos késelés történt Ózdon. Bejelentés alapján egy lakásba kiérkező mentők a helyszínen két gyermeket találtak, akiknek az életét már nem tudták megmenteni. Édesanyjuk is súlyos sérüléseket szenvedett – írja a Boon.hu. A rendőrség közlése szerint 12 óra előtt egy 31 éves férfi…

Részletek

„Sokan félnek a behívóktól” – az ATV riportja az ukrán határról

A határhoz közeli településeken már készülnek arra, hogy nagyobb számban érkezhetnek olyanok, akik nem akarnak visszamenni Ukrajnába. Sokan azt mondják, hogy átjönnek Magyarországra Kárpátaljáról, ha jelentősen romlik az ország keleti részén a helyzet – hangzott el az ATV híradójában. A csatorna az ukrán határon érdeklődött, hogy milyen odaát a hangulat, és kiemelte: leginkább a sorköteles…

Részletek

MEGINDULT A HATÁRFORGALOM ZÁHONYBAN

Zavartalan és folyamatos a ki- és beléptetés. Ukrajnában, a csapi közúti határátkelőhelyen demonstráció zajlott, emiatt szünetelt a határforgalom Záhonyban 2018. november 26-án 8 óra 55 perctől. Az ukrán határőrizeti szerv tájékoztatása szerint a demonstrációt ideiglenesen felfüggesztették, így a határforgalom 2018. november 27-én 9 óra 40 perctől zavartalanul halad. Ismét szünetel a határforgalom a záhonyi határátkelőhelyen…

Részletek

Varsó agressziónak minősítette az orosz fellépést az Azovi-tengeren

Oroszország megsértette a nemzetközi szabályokat az Ukrajnával szemben tanúsított agresszív magatartásával az Azovi-tengeren – írta vasárnap éjjeli közleményében a lengyel külügyminisztérium. „Teljes erővel elítéljük Oroszország agresszív magatartását, és felszólítjuk az ország vezetését, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot” – tette hozzá a tárca. A varsói külügyminisztérium szerint a feszültség kiéleződéséért Oroszország tehető felelőssé, amely „következetesen…

Részletek

Sorozatos áramkimaradások fenyegetnek

Vészhelyzetbe került az ukrán villamosenergia-rendszer, és kész volt átállni a 1400 MW-os vészütemtervre. Erről Jurij Korolycsuk írt a Novoje Vremja kiadványban. Az energiastratégiai intézet megfigyelő tanácsának tagja szerint az összeomlás hátterében az antracit blokkokkal való ellátási zavarok, a Szlavjanszkiji hőerőmű leállása állt, amit az alacsony tarifák és a nukleáris termelés megbízhatatlansága váltott ki. Az energiapiac…

Részletek

Basescu a román-magyar diplomáciai kapcsolatok megszakítását követelte

Romániának meg kell szakítania diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal Traian Basescu volt román államfő szerint, ha a magyar nemzetpolitikai államtitkár csíkszeredai kijelentése, miszerint a magyar kormány nem mond le erről a földről, Budapest hivatalos álláspontját tükrözik. A jelenleg ellenzékben politizáló Basescunak a Romania TV hírtelevízióban megfogalmazott véleményét a Maszol.ro magyar, illetve az Adevarul.ro román hírportál idézte. Ha…

Részletek

Moszkva szerint az SZBU koordinálta a „provokációt”

Az ukrán hadihajók a kijevi vezetés utasítására hatoltak be az orosz területi vizekre, „provokációjukat” az Ukrán Biztonsági Szolgálat két munkatársa koordinálta – közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) hétfő este orosz hírügynökségekkel. Az államhatár védelmét is ellátó FSZB szerint az ukrán hajók olyan orosz területi vizekre hatoltak be, amelyek már „a Krím és Oroszország…

Részletek

Kercsi incidens – Román külügyminisztérium: az „agresszió” aláássa az egész térség biztonságát

A román külügyminisztérium „mélységes aggodalmát” fejezte ki hétfőn az Azovi-tengeren, illetve a Kercsi-szorosban történtek miatt, és úgy ítéli meg, hogy az „agresszió” és a nemzetközi jog megsértése aláássa az egész térség biztonságát. A tárca Twitteren közzétett állásfoglalása csak utal arra, hogy Oroszországot tartja felelősnek az incidensért. A bukaresti külügy ugyanis az eset kapcsán azt hangsúlyozta,…

Részletek

Kercsi incidens: mindkét fél felelős a feszültség fokozásáért

Mind az orosz, mind az ukrán fél felelős azért, hogy fokozódik a feszültség a két ország között, ám a hadiállapot bevezetésével az ukránok „túltolták a biciklit” – jelentette ki Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna keddi műsorában. A kercsi incidens során az ukrán hajók eltértek a számukra kijelölt hajózási útvonaltól, vagyis az orosz…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com