Két határátkelőt továbbra is lezárva tartanak Szlovákia felé az autós tüntetők Kárpátalján

Két határátkelők lezárásával továbbra is akadályozzák Kárpátalján a Szlovákiában irányuló forgalmat a tüntetők, akik tiltakoznak a külföldi regisztrációjú autók ukrán tulajdonosait hátrányosan érintő új vámtörvények ellen – az ukrán belügyminisztérium sajtószolgálata. A tüntetők az Ungvár-Felsőnémeti és a kisbereznai közúti határátkelőnél zárták le az utat, a többi kárpátaljai határátkelőhely a megszokott rendben működik. A hatóságok több…

Részletek

Rossz parlamenti rendeletet publikáltak

A hadiállapot bevezetéséről szóló parlamenti rendeletet november 28-án közli a Holosz Ukrajini. A 30 napra meghirdetett hadiállapotról szóló rendelet jelenleg még a Legfelső Tanács jogi főosztályán van, ahol átdolgozzák és holnap hozzák nyilvánosságra, mondta el kedden saját közösségi oldalán Viktorija Szjumar, a parlament szólásszabadságért és információs politikáért felelős  bizottságának vezetője. „Az újságírók tájékoztatására elmondom, az…

Részletek

Mégsem szüntetik meg jövőre az óraátállítást

Egyelőre nem szüntetik meg az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatát az Európai Unióban – jelentette kedden a Bild című német lap a hírportálján egy brüsszeli dokumentumra hivatkozva. Az ügyben illetékes tagállami miniszterek december elején tartandó tanácskozására készített beszámoló alapján tagállami fenntartások miatt nem tartható az Európai Bizottság azon terve, hogy 2019-ben állítsák át utoljára az órákat…

Részletek

Támadás a földhivatalban

Aktivisták egy csoportja tinktúrával öntötte le a földhivatal munkatársát. Fél arca, nyaka és ruhája is zöld lett Szerhij Muzicsenkónak, miután a tevékenységével elégedetlen aktivisták leöntötték a zöld folyadékkal. A Zsitormiri Megyei  Földhivatal vezetőjét azzal gyanúsították meg, hogy a régióban nem igazságosan és törvénytelenül zajlik a volt ATO-sok számára kiutalt föld elosztása, amiben szerintük Muzsiocsenko is…

Részletek

Trump még nem döntött, hogy találkozik-e Putyinnal az argentínai csúcsértekezleten

Donald Trump még nem döntött arról, találkozik-e Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a G20-as országcsoport hétvégén Argentínában tartandó csúcsértekezletén – ezt maga az amerikai elnök mondta a The Washington Postnak kedden délután adott interjújában. A Fehér Ház Ovális Irodájában adott interjú a lap internetes oldalán jelent meg helyi idő szerint kedden este. Mérlegelve az Oroszország és…

Részletek

Odesszában feltartóztatják az orosz gépkocsikat

Odessza megyében aktivisták megállítják és leszerelik a gépkocsikról az orosz rendszámtáblát, melyek így nem tudnak tovább haladni. Az aktivisták azt követelik, hogy fogvatartóik azonnal engedjék szabadon a Kercsi-öbölben elfogott ukrán tengerészeket. A „Találj egy orosz kocsit-cseréld el a tengerészeinkre” elnevezésű meghatározatlan ideig tartó akcióhoz több magát patriótának nevező társadalmi szervezet csatlakozott Odesszában és környékén. Eddig…

Részletek

20 civilt raboltak el fegyveresek Afganisztánban

Elrabolt kedden 20 civilt fegyveresek egy csoportja Afganisztán északi részén, egy autópályán. „A civilek két furgonban éppen Balh tartományból tartottak Szári-Pulba, amikor feltartóztatták őket a két tartomány között, és 20-at közülük elraboltak” – nyilatkozta Zabihullah Amáni, Szári-Pul tartományi kormányzójának szóvivője. Az emberrablók – akiket egyelőre nem azonosítottak – elengedték az időseket, a nőket és a…

Részletek

Első fecske: 50 ezer hrivnya az ukrán rendszámért

Az új kedvezményes feltételek mellett kedden behozták Ukrajnába az első külföldi regisztrációjú gépkocsit. A procedúrát a csernyivcii vámhivatalnál végezték. Egy 2004-es német forgalmi rendszámú Renault Laguna volt az első autó, amit ukrán tulajdonosa a november 25-én éjféltől életbe lépett új vámszabályok alapján hozott be Ukrajnába. Az Állami Fiskális Szolgálat közleménye szerint, az ukrán állampolgár 49 300…

Részletek

Porosenko szerint Oroszország nagyszabású szárazföldi támadásra készül Ukrajna ellen

Petro Porosenko ukrán elnök szerint azért kellett bevezetni a hadiállapotot, mert Ukrajnát egy nagyszabású szárazföldi agresszió veszélye fenyegeti Oroszország részéről. Erről az ukrán államfő több ukrán televízióknak adott, kedd este sugárzott interjújában beszélt. Hangsúlyozta: az ország vezetésének kötelessége volt biztosítani a törvényi alapot az ukrán fegyveres erőknek arra, hogy ellenálljanak egy lehetséges nagyszabású orosz agressziónak….

Részletek

Kijev katonai bázis létrehozásáról tárgyal Washingtonnal

A kijevi kormány egy kelet-ukrajnai vagy egy, a Krím szomszédságában létesítendő amerikai katonai bázis lehetőségéről tárgyal az Egyesült Államokkal – közölte szerdán az orosz Izvesztyija című, a Kremlhez közel állónak tekintett napilap Ivan Vinnyikre, a Petro Porosenko Blokkja elnevezésű ukrán parlamenti párt képviselőjére hivatkozva. „Bázisra természetesen szükség van, ez egyértelmű. Azért, mert másképp hosszú távon…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com