Szerhij Tuka, az ideiglenesen megszállt területekkel foglalkozó miniszterhelyettes nem ért egyet Pavlo Klimkinnel a kettős állampolgárság dolgában, írja a strana.ua.
A helyettes tárcavezető szerint helytelen a külügyminiszter azon javaslata, hogy törvényileg legálissá kell tenni Ukrajnában a kettős állampolgárságot.
Tuka szerint ez állambiztonsági kockázatot jelentene, mert nem tudható, miként viselkednének a más országok állampolgárságával is rendelkezők az ukrajnai hadiállapot kihirdetése esetén. Hozzátette, rengeteg kérdése van e témában, de eddig egyikre sem kapott kielégítő választ. Számos példát tud ellenben felhozni arra, hogy bűncselekmények gyanúsítottjai a kettős állampolgárságuk révén menekültek külföldre a felelősségre vonás elől, most pedig lehetetlenség őket utolérni és bíróság elé állítani.
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- További háborús hírek