A tolvajok visznek mindent, ami mozdítható

A rendvédelmi szervek egy nap leforgása alatt öt tolvajt fogtak el Ungváron, Perecsenyben, a Técső és az Ilosvai Járásban, írta a Mukachevo.net a rendőrség közleményére hivatkozva. A gyanúsítottak pénztárcát, vashulladékot, kerékpárt és még nyulat is loptak.

Ungváron egy 29 éves perecsenyi lakost állítottak elő, aki a gyanú szerint egy cukrászdában elemelt egy pénztárcát a benne lévő iratokkal és készpénzzel az egyik vendég táskájából. A tolvaj ellen büntetőeljárást indítottak.

Perecseny központjában egy 16 és egy 26 éves személyt tartóztattak le, azzal gyanúsítják őket, hogy különböző fémtárgyakat tulajdonítottak el azzal a céllal, hogy azt egy fémkereskedésben leadják.

Az ilosvai járási rendőrség azzal gyanúsít egy alsókaraszlói (Zariccsa) 54 éves lakost, hogy a helyi bolt elől lopott biciklit. A kerékpárt megtalálták és lefoglalták.

A técsői járási Taracközben (Tereszva) nyulakat loptak el egy családi háztól, 8 ezer hrivnya kárt okozva ezzel a tulajdonosnak. A rendőrök rövid idő alatt elfogták a feltételezett elkövetőt, egy 34 éves helyi férfit. Az ügyben még tart a nyomozás.

Keddre virradóan a gáti polgárőrök tetten ért három roma férfit, akik vastárgyakat tulajdonítottak el a portákról.

„Bégányi Morék nem lelték helyüket, hát Gátra jöttek vasazni. Csak más udvarán és kertjeibe keresgették mit lehet megmozdítani, de nem jártak sikerrel, mert a Gáti polgárőrök résen voltak. Miután értesítettük a rendőrséget kettő közülük elszaladt. Legyetek résen figyeljünk egymásra!”

– olvasható a Gáti Polgárőrség Facebook-oldalán.

képek: Gáti polgárőrség


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com