Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Ismét hazudott a Magyar Hírlap – nem lépett ki a Jobbik-tagság fele

A Jobbik a február 24-én megjelent, „Farkas Örs: A Jobbik számára a lét a tét” című cikke miatt indított pert a Magyar Hírlap ellen. A bevezetőben írták azt a kifogásolt állítást a Jobbikkal kapcsolatban, hogy „a pártot tagságának csaknem a fele elhagyta a választások óta.”

Most bíróság mondta ki, hogy ez hazugság.

A mai tárgyaláson a Magyar Hírlap jogi képviselője azzal védekezett, hogy a cikk általánosságban a Jobbik szorult helyzetéről szólt. Állításait a Jobbik politikusainak több, korábbi nyilatkozatával, kiszivárgott beszélgetésével próbálta meg alátámasztani.

Arról beszélt, hogy a cikk témáját tekintve lényegtelen, hogy teljesen pontos-e az a tényállítás, hogy a tagság „csaknem a fele” kilépett. Ez szerinte lehet egy olyan elnagyolt mondat, amely a Jobbik válságát szemléltetheti, és ez a „tényekből levont következtetés” a 25%-tól 49%-ig bármit jelenthet.

A Jobbik jogi képviselője elismerte, a Magyar Hírlap által az állítások alátámasztására benyújtott korábbi nyilatkozatok valóságtartamát, miszerint 800-an léptek ki a pártból és 200-an léptek be, ugyanakkor jelezte:

A 13 ezres taglétszámhoz viszonyítva semmiképp sem állja meg a helyét az, hogy 800 fő kilépésével a tagság csaknem fele távozott volna.

A Fővárosi Törvényszék a Jobbiknak adott igazat és helyreigazításra kötelezte a Magyar Hírlapot. Az indoklás szerint az alperesnek nem sikerült bizonyítania a kifogásolt állítás valóságtartamát, viszont a felperes meg tudta cáfolni azt. A bíró azt mondta:

ugyan pontos számadatot nem várnak el az újságírótól, de az összességében 6%-os kilépési arány bőven alatta van a 33%-nak, amely még belefért volna a „csaknem a fele” kifejezésbe.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com