Ukrajnának le kell állítania a nyelvtörvény vitáját

Ukrajnának le kell állítania a nyelvtörvény vitáját, olyan nyelvi szabályozást kell elfogadnia, amely összhangban áll az európai normákkal és nem csökkenti az ukrajnai kisebbségek, köztük a magyarok megszerzett jogait – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, a Nyelvi jogok Ukrajnában címmel az Európa Tanácsban szervezett kerekasztal-beszélgetésen kedden. Németh Zsolt aláhúzta, aggodalomra ad okot…

Részletek

Hazugságvizsgálóval fogják szűrni a korrupciót

A jövőben hazugságvizsgálatnak vetik majd alá az Ukroboronprom állami hadiipari konszern vezetőit, erről a Miniszteri Kabinet döntőt hétfői ülésén, írja az Ukrajinszka Pravda a kormány hivatalos honlapjára hivatkozva. „A kormány jóváhagyta a hadiipari ágazat reformjára irányuló és az átláthatóság javítását célzó intézkedéscsomagot, amely az Ukroboronprom állami hadiipari konszern mellett azokat a hadászati vállalatokat érinti, amelyekben…

Részletek

Idén is rekordot dönthet a Mezőkaszonyi Bográcsfőző Bajnokság

Kárpátalja legnagyobb gasztronómiai fesztiválját a Bográcsfőző Bajnokságot május 1-én rendezik meg a mezőkkaszonyi termálfürdőben, tudatta a Mukachevo.net hírportál. A szervezők az esemény Facebook-oldalán közölték, hogy egy akkor a bográcsban fő majd a magyarok nemzeti étele a gulyás, ami méreteivel minden bizonnyal bekerül majd az ukrajnai rekordok könyvébe. A grandiózus kulináris rendezvény keretében csapatok versenyeznek majd…

Részletek

Egyfős Zelenszkij-párti „képviselőcsoport” alakult a radában

Volodimir Zelenszkij elnökjelöltet támogató „frakcióközi képviselői egyesülés” létrejöttét jelentette be Andrij Parubij házelnök az ukrán parlament keddi plenáris ülésén, amelynek viszont hivatalosan még csak egyetlen tagja van, a csoport alapítója és egyben vezetője. Az egyesülést Vitalij Kuprij független képviselő hozta létre, aki maga is indult az elnökválasztáson. A március 31-én megtartott első fordulóban 4508 szavazatot…

Részletek

Nem adja át székét Odessza megye kormányzója

Makszim Sztepanovics úgy véli, Petro Porosenko túllépte hatáskörét, amikor őt felmentette tisztségéből, írja a korrespondent.net. Az Odessza megyei közigazgatás elnöke, Petro Porosenko rendelete ellenére nem hajlandó távozni posztjáról. Sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az elnök rendelete „fura irat”, melynek „semmi köze az ukrán törvénykezéshez,” és Poposenko túllépte hatáskörét. Szerinte csakis a miniszteri kabinet javaslatára válthatják le,…

Részletek

Az Unió felkarolja a kárpátaljai romákat

300 ezer eurós Uniós támogatást lobbizott ki a kárpátaljai és két másik ukrajnai megyében lő romák megsegítésére az Európai Roma Jogok Központja Alapítvány és a Vested Kárpáti Emberi Jogi Ügynökség civil szervezet, írja a Mukachevo.net. Igazságot az ukrajnai romák számára nevű projekt keretében, a Kárpátalján, a Kijev és Odessza megyében élő roma kissebség jogi tanácsadására…

Részletek

Értékét vesztette az ukrán gazdaság

Porosenko elnökségének ideje alatt az ukrajnai részvények értéke két-háromszorosára csökkent, írja a golos.ua. Ezt Alekszej Jakubin politológus jelentette ki. „Vegyük például a dollár árfolyamát. A hrivnya ez idő alatt két és félszeres értékcsökkenést ért el. Ukrajna GDP-je 2013-ban – 2014 elején mintegy 160 milliárd dollár volt. És most körülbelül 90 milliárd dollár”, fejtegette ki a…

Részletek

Egyre több a turista Ukrajnában

Ukrajnában növekvőben a külföldi turisták száma, akiknek aránya az Euromajdan és a donbászi harci cselekmények után csappant meg, írja az unn.com.ua. Volodimir Caruk, az ukrajnai turizmus fejlesztési központ igazgatója szerint a 2014-2016-os visszaesés után most már harmadik éve a külföldiek visszaáramlása figyelhető meg. Jönnek a fehéroroszok, a lengyelek, a moldávok, a törökök, az izraelik és…

Részletek

Elkezdték feltölteni a gáztározókat Ukrajnában

A fűtési szezon befejeztével Ukrajnában leállították a földgáz kivételét a hazai tározókból, és április 5-6. között újra elkezdték azokat feltölteni, írja a Ekonomicsna Pravda az Interfaksz-Ukrajna hírügynökség jelentésére hivatkozva. Az adatok alapján a két nap során a tárolt földgáz 17,43 millió köbméterrel nőtt, 26,86 millió köbmétert földgázt szivattyúztak a tárolókba, és 9,43 millió köbmétert termeltek…

Részletek

40 ezer házasságból 10 ezer válással végződött

Idén három hónap alatt 40 ezer házasságkötést történt Ukrajnában, írja az unn.com.ua. Az igazságügyi minisztérium adataiból az derül ki, hogy idén január 1. és április 4. között 40060 pár kötötte egybe az életét, s eközben 10334-an úgy döntöttek, külön utakon folytatják. Csak márciusban 14411-en álltak oltár elé, míg 3762 házaspár elvált. Mint arról korábban írtunk,…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com