Baloga sürgeti Zelenszkij beiktatását

A kárpátaljai oligarcha-politikus hétfőn közösségi oldalán jelentette be, hogy benyújtott egy javaslatot az ukrán parlamenthez, arról, hogy mikor iktassák be hivatalába Voldodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnököt, írja a mukachevo.net. „Drága barátaim, ma bejegyeztettem a Legfelső Tanácshoz egy tervezetet, amelyben azt javasoltam, hogy az új elnök beiktatását május 19-én tartsák. Miután esküt tett, hozzáláthat hatáskörei gyakorlásához”…

Részletek

Kiderült, hol volt Porosenkó a kihallgatás idején

Petro Porosenkó nem jelent meg a kihallgatáson, írja a korrespondent.net. Mint arról korábban hírt közöltünk, Ukrajna főügyészsége május 7-re beidézte kihallgatásra Petro Porosenkót. A leköszönő elnök azonban, akit a kijevi Majdanon 2014 februárjában történt bűncselekmények ügyében szerette volna kihallgatni a főügyészség speciális nyomozói testülete, nem jelent meg. Előzőleg 2016 novemberében hallgatta ki az ügyészség Porosenkót,…

Részletek

Zelenszkij izraeliekkel népesítheti be az üressé vált kelet-ukrajnai területeket?

Elhatárolódott Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Szergej Glazjev elnöki tanácsadó blogbejegyzésétől, aki azt állítja, hogy Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnök izraeli zsidókkal szándékozik betelepíteni a konfliktus sújtotta Donyec-medencét. „Nem zárom ki például annak a lehetőségét, hogy az orosz lakosságtól +megtisztított+ délnyugat-ukrajnai földekre tömegesen települjenek át az ígéret földjének lakói, aki belefáradtak a folyamatos közel-keleti…

Részletek

Porosenko leváltotta az Egyesített Erők parancsnokát

Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnök hétfőn új parancsnokot nevezett ki az Egyesített Erők élére, miután menesztette a korábbi vezetőt, értesült az Ukrajninszka Pravda. Olekszandr Szirszkij Szerhij Najevet váltja a poszton. Az államfő közleményben emlékeztetett arra, hogy egy év telt el azóta, hogy a terrorellenes hadműveletet átkeresztelték egyesített erők hadműveletére. „Egy évvel ezelőtt Szerhij Najevet…

Részletek

Naszirov visszakapta az útlevelét

Visszakapja az útlevelét és ezzel bármikor elhagyhatja az országot az adóhatóság korrupcióval vádolt korábbi vezetője Roman Naszirov – döntött az illetékes kijevi bíróság. Az ügyészség ezzel szemben azt kérte a bíróságtól, hogy tartsák vissza Naszirov útlevelét, hogy ne tudja elhagyni az országot. Ez korábban érvényben volt, ám ez most május elején lejárt. Ugyanakkor az ítélőszék…

Részletek

Négy embert őrizetbe vettek Oroszországban a szennyezett kőolaj ügyben

Négy embert őrizetbe vettek az orosz hatóságok Barátság kőolajvezeték beszennyezése miatt, a nyomozás megállapította, hogy mely cégcsoport felelős a történtekért – jelentette ki kedden Moszkvában Alekszandr Novak energiaügyi miniszter. A tárcavezető szerint, aki az érintett személyeket és cégeket nem nevezte meg, az ügy anyagai az ügyészségen vannak. Mint mondta, a Transznyefty olajszállítmányozási vállalat a korábbi…

Részletek

Lopták az áramot

Két hét leforgása alatt az áramszolgáltató munkatárai közel ötven áramtolvajt buktattak le Kárpátalján, írja a Goloskarpat.info. Az április 22. és május 5. között tartott ellenőrzések során 41 esetben magánszemélynek, 2 esetben vállalkozónak vagy cégnek állítottak ki jegyzőkönyvet. Utóbbi két eset a Nagyszőlősi járásban tárták fel. A legtöbb szabálysértést, számszerűen 14-et a Técsői járásban regisztrálták. Leggyakrabban…

Részletek

Juncker lett az év európai vezetője

Idén is átadták Brüsszelben a European Leadership Awardsot az EU legkiemelkedőbb vállalkozóinak, politikusainak, aktivistáinak – írja a 24.hu. Díjazták az új szlovák elnököt, Zuzana Caputovát, valamint egy svájci tengertisztító csapatot. Az év fejlesztői a Kiron alapítói lettek, akik egyetemi oktatást biztosítottak menekülteknek. Az egyik alapító, Juan David Mendieta azt mondta, technológiájuk azt igazolta, hogy a…

Részletek

Eljárás indult Parubij ellen

A Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) eljárást indított a parlament elnöke ellen, írja a korrespondent.net. A vád szerint Andrij Parubij nem célirányosan használt fel bizonyos költségvetési pénzeket. A hivatal információja szerint a vádemelés még április 10-én történt, eddig a btk. 364. cikke 1. része és 210. cikke 1. része alapján előzetes nyomozás folyt. Emlékeztetőül: Kijev Szolomenszkiji…

Részletek

35 százalékkal drágulhat a kenyér

Ukrajnában a hideg és esős tavasz miatt nagy valószínűséggel rendkívül gyenge lesz az őszi termés, írja a golos.ua. Az ukrajnai vidéki gazdálkodók egyesületének vezetője kifejtette, az idei tavasz az ország egész területén korán beköszöntött, viszont hideg és csapadékos lett. Emiatt a tavalyinál várhatóan sokkal alacsony lesz a búza és a kukorica terméshozama. Ivan Tomics szerint…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com