Nem sietik el a korrupcióellenes harcot

Az ukrán Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság majd csak szeptember 5-től kezdi meg a munkáját, erről az ítélőszék keddi alakuló ülésén döntöttek, közölte Viktor Maszlov elnöklő bíró, írja a Korrespondet.net. „Az erről szóló határozatot jelentős többséggel szavazták meg a jelenlévők” – fogalmazott Maszlov egy nappal az után, hogy Elena Tanastevicset a Harkivi járási bíróság volt bíróját nevezték…

Részletek

Porosenko „lefejezi” a teljes katonai vezetést

Egy nappal az után, hogy Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnök menesztette az Egyesített Erők parancsnokát, kirúgta a Nemzeti Gárda vezetőjét is. A Jurij Allerov vezérezredes menesztéséről szóló rendelkezést kedden tették közzé a hivatalos elnöki honlapon, írja az Ukrajninszka Pravda. Porosenko egy másik rendeletben Mikola Balant nevezte ki a Nemzeti Gárda megbízott parancsnokának. A hírportál…

Részletek

Az ukrán átlagbér elérte a 2013-as szintet

Legalább is a dollárban kifejezett havi átlagkereset – közölte az Ukraine Now Facebook-oldalán közzétett infógrafikára hivatkozva az Ekonomicsna Pravda. Az összehasonlító felmérés szerint 2013. márciusában a havi átlagbér 3212 hrivnya volt, ami az akkori 8,16-os dollár árfolyam mellett 394 dollárt jelentett. 2019 márciusában a nominális átlagkereset 10237 hrivnya volt, ami 26,6-os árfolyammal 385 dolláros átlagkeretet…

Részletek

Hatalmas a rendőri készültség

Megerősített rendvédelmi készültséget rendeltek el Ukrajnában, írja a korrespondent.net. Majdnem 32 ezer fővel készülnek az erőszakszervezetek a május 9.-i megemlékezésekre. A belügyminisztérium alegységei 16600 rendőrt rendelnek az utcákra, mondta el sajtótájékoztatóján a belügyminiszter tanácsadója. Fokozott készültségbe helyeztek 2300 nemzeti gárdistát, 7000 katasztrófa-elhárítót, 6000 határőrt, 2000 speciális járművet, melyek a rendezvények végéig teljesítenek szolgálatot. Kijevben május…

Részletek

Elfogták az Iszlám Állam nyolc feltételezett támogatóját Németországban

Elfogták a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet nyolc feltételezett támogatóját szerdán a németországi Oberhausenben. A bosnyák származású német állampolgárokat terrorelhárító rendőri egységek bevetésével vették őrizetbe. A szerda hajnali razzián hét lakásban tartottak házkutatást a Ruhr-vidéki városban. Az elfogott emberek 19 és 58 év közöttiek, valószínűleg rokoni kapcsolatban állnak egymással. Azzal gyanúsítják őket, hogy pénzt…

Részletek

Nacionalista ukrán püspök állampolgárságát vonta Vissza Áder János

A korábban parlamenti képviselőként is dolgozó Viktor Begy Kárpátalján közismert volt magyarellenes kirohanásairól, valamiért mégis kapott magyar állampolgári státuszt – írja a Népszava. Visszavonta Begy Viktor magyar állampolgárságát Áder János köztársasági elnök, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter kezdeményezésére – derül ki a keddi Magyar Közlönyből. A hasonló visszahívások rendszeresnek számítanak jogsértés esetén, a szankcionált Begy azonban nem…

Részletek

Manfred Weber: Magyarország rossz irányba tart Orbán Viktorral

Sajnálatát fejezte ki az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője, hogy Magyarország „rossz irányba tart” Orbán Viktorral. Manfred Weber, aki az EPP jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára, arra reagált, hogy a magyar kormányfő már nem támogatja elnökjelöltségét. Az AFP francia hírügynökség megkeresésére Manfred Weber felidézte: az EPP politikai közgyűlése a néppárt elnöksége és a Fidesz megegyezése…

Részletek

Baloga tárlatvezetőt csinálna Porosenkóból

Az oligarcha-politikus szerint Petro Porosenko emberei nem szavazzák meg Volodimir Zelenszkij május 19-i beiktatására tett javaslatot, írja a Mukachevo.net. „Egyszerűen hihetetlen a leköszönő elnök aktivitása az utolsó napjaiban. Kitüntetéseket osztogat, munkát keres az eddig őt szolgáló embereknek, rotálja a hadsereget és bírákat nevez ki. Egyszerűen munkamániás, követendő példa, de van ezzel egy kis bibi. A…

Részletek

Újabb magyar kormánytámogatással megújult óvodát adtak át Kárpátalján

Különös fénytörést kap ma Kárpátalján a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program megvalósítása a jogfosztó ukrán oktatási és nyelvtörvények tükrében, mert felértékelődik a magyar óvodai nevelés és elemi iskolai oktatás – jelentette ki Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos szerdán az Ungvárhoz közeli Sislócon. Grezsa István a…

Részletek

A szlovák vámosok elfüstölték az ukrán csempészcigit

Négyszázezer euró értékű csempészcigarettát semmisítettek meg az eperjesi vámszolgálat emberei a kassai szemétégetőben, számolt be a hírről a Mukachevo.net. A vámszolgálat szóvivője közölte hogy összesen 2,4 millió szál cigarettát égettek el. A dohányárú jelentős részét a régióban tartott közúti ellenőrzések és razziák során foglalták le. Legtöbbször a zárjeggyel ellátott cigaretta származási helyét vagy beszerzésüket nem…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com