Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Az Európai Unió születésnapja van ma

Május 9. az Európa-nap, amikor az Európai Unió tagállamaiban az EU létrehozásához vezető, történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulójáról emlékeznek meg. Megtartásáról 1985-ben döntöttek az Európai Közösségek állam- és kormányfői, Magyarországon a 2005. évi XXII. törvény nyilvánította május 9-ét Európa napjává. Az ünnep alkalmából Budapesten és az ország több városában is programokat szerveznek.

Robert Schuman francia külügyminiszter öt évvel a második világháború európai befejeződése után, 1950. május 9-én vetette fel a mai EU elődjének tekinthető Európai Szén- és Acélközösség, a Montánunió létrehozását. „Ahhoz, hogy a békének meglegyen minden esélye, először egyetlen Európa kell. Immár nem puszta szavakra van szükség, hanem tettre, egy vakmerő és konstruktív akcióra” – jelentette ki, és hozzáfűzte, hogy a kezdeményezésből „születik majd meg Európa, egy szilárdan egybeforrt és erősen összeácsolt Európa”

Az integráció első lépcsőfokaként 1951. április 18-án írta alá Párizsban Franciaország, Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg a Montánunió-szerződést. Az első európai szintű megállapodást 1957. március 25-én az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Európai Atomenergia Közösséget (Euratom) létrehozó Római Szerződés követte. Az EGK-ból, közkeletű nevén a Közös Piacból nőtt ki fokozatosan az Európai Közösségek, majd az Európai Unió.

Fennállásának több mint fél évszázada alatt az EU rendkívüli sikereket ért el: biztosította, hogy tagországai békében éljenek, két nemzedékkel azelőtt még elképzelhetetlen mértékben emelte az életszínvonalat, határok nélküli egységes piacot és közös valutát teremtett, világméretekben is jelentős gazdasági hatalommá vált. Az EU-nak az utóbbi években ugyanakkor jelentős pénzügyi, gazdasági és szociális kihívásokkal kell szembenéznie, ezek közül legégetőbb a menekültválság.

Az Európai Unió 2012-ben megkapta a Nobel-békedíjat, mert az indoklás szerint hat évtizeden keresztül meghatározó szerepet játszott Európa békés fejlődésében, „a demokrácia és az emberi jogok elterjesztésében”, és 1989 után hozzájárult a kelet-európai államok stabilizálásához.

Magyarország kilenc másik ország társaságában 2004. május 1-jén lett tagja az uniónak, amely Bulgária és Románia 2007-es, valamint Horvátország 2013-as csatlakozásával 28 tagúra bővült. 2007-ben Lisszabonban írták alá az Európai Unió reformszerződését, a két évvel később hatályba lépett dokumentum a mélyebb uniós együttműködéshez és további bővítéshez egyaránt szükségesnek ítélt intézményi változtatásokat irányozza elő a számos elemében még hat országra szabott eredeti rendszeren.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com