Észak-Korea újabb rakétakísérleteket hajtott végre

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre péntek reggel – közölte az eseményeket szorosan követő Dél-Korea vezérkari főnöksége.

A két, eddig azonosítatlan típusú fegyvert a keleti tengerpart térségéből indították útnak a Japán (Keleti)-tenger irányában. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen magasságban és mekkora távolságra repültek, csak azt, hogy a tengerbe csapódtak be.

Fegyveres erőink figyelemmel követik a helyzetet és készenlétben állnak – jelentette a dél-koreai vezérkar.

Észak-Korea az elmúlt hetekben több kísérletet is végrehajtott rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákkal, legutóbb múlt szombaton. Megfigyelők szerint nyomást akar ezzel gyakorolni az Egyesült Államokra, amely Dél-Koreával közösen hadgyakorlatra készül a hónap második felében.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com