Elhagyta Gibraltárt vasárnap este az az iráni tartályhajó, amelynek kihajózási tilalmát a városállam néhány nappal korábban feloldotta, visszautasítva az Egyesült Államok kérését, hogy tartsa vissza a területi vizeinek elhagyására készülő járművet.
Az információt a gibraltári hatóságok hétfőre virradóra még nem erősítették meg ugyan, de a The Wall Street Journal című lap és a tengeri hajóforgalmat figyelő Marine Traffic internetes portál szerint a Grace-1 tankhajó (melyet időközben Adrian Darya névre kereszteltek) déli irányba haladt tovább egy meg nem nevezett földközi-tengeri kikötő felé
Washington hiába kérte tehát, hogy a kőolajszállító hajót ne engedjék ki, mert megsértette az Irán elleni amerikai szankciókat. Gibraltár azzal indokolta visszautasító döntését, hogy az amerikai szankciókat nem lehet az Európai Unió területén alkalmazni (e városállam úgynevezett brit tengerentúli terület, amely ugyan nem képezi részét az Egyesült Királyságnak, de a fennhatósága alá tartozik).
„Az európai jog értelmében Gibraltárnak nem áll módjában az Egyesült Államok által kért segítséget megadni” – áll a gibraltári hatóságok által kiadott közleményben.
A brit királyi haditengerészet július 4-én állította meg a Grace-1 tankhajót, amelyet azzal gyanúsítottak, hogy az európai uniós szankciók megsértésével nyersolajat szállít Szíriába. A tartályhajó csütörtökön kapott engedélyt a távozásra, amikor Teherán szavatolta, hogy a 2,1 millió hordós terhet nem Szíriába viszik. A közlemény szerint ezalatt az Egyesült Államok több kérvényt is benyújtott azzal kapcsolatban, hogy ne engedjék távozni a tartályhajót, és az amerikai igazságügy-minisztérium lefoglalási parancsot adott ki a hajó ellen az Iránnal szembeni amerikai szankciók alapján.
A jármű átkeresztelésének az az oka, hogy bár korábban panamai zászló alatt hajózott, a panamai hatóságok júliusban bejelentették: törölték a lajstromból, miután olyan értesítést kaptak, hogy a hajó terrorizmus finanszírozásában vett részt, vagy azzal állt kapcsolatban.
A Grace-1 tartályhajó feltartóztatására válaszul Irán július 19-én lefoglalta a Stena Impero nevű, a Stena Bulk svéd cég által üzemeltetett, de brit lobogó alatt közlekedő tartályhajót a Hormuzi-szorosban, s ez tovább növelte a létfontosságú nyersolajszállító útvonalon kialakult feszültséget. A Stena Impero nevű tanker továbbra is iráni őrizetben van.
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
- További háborús hírek