Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Hét megyei jogú várost vett át az ellenzék

Öt évvel ezelőtt két megyei jogú városban választottak ellenzéki polgármestert, Salgótarjánban és Szegeden. Azóta egy időközivel Márki-Zayt szavazták meg Hódmezővásárhely élére, így három várossal vágott neki az ellenzék a választásoknak.

Most ezek mellé az ellenzék behúzott még hetet, mégpedig a következőket:

Eger,
Miskolc,
Érd,
Tatabánya,
Dunaújváros,
Pécs,
Szombathely.
A korábbi 20:3-as álláshoz képest most így 13:10-re szépített az ellenzék.

Fideszes (támogatottságú) polgármesterek maradtak a következő helyeken: Sopron, Győr, Veszprém, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Kaposvár, Szekszárd, Kecskemét, Békéscsaba, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Székesfehérvár.

Ebből Békéscsabán civil, de fideszes támogatottságú a polgármester.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com