Elajándékozzák az elkobzott autókat

Amíg a Legfelső Tanács megoldást keres a külföldi rendszámú autók problémájára, addig az elkobzott kocsikat ingyen elajándékozzák, közli a news.finance.ua. Erről az Igazságügyminisztérium CETAM árverési oldalának igazgatója beszélt a sajtónak. Miután a vámszolgálat feltartóztatja a szabálysértő gépkocsikat, a bíróság ítéletet hoz elkobzásukról az állam javára. Ezután kerül a jármű a CETAM árverésére. Amennyiben három árverés…

Részletek

Kárpátalján épül Ukrajna legdrágább iskolai vécéje

Százezer dollárt költöttek rá eddig, mégsem készült el az ország legdrágább iskolai mellékhelyisége, közli a goloskarpat.info az NTN tévécsatorna riportjára hivatkozva. Még soha nem költöttek annyit egy árnyékszék építésére, mint a Huszti járási Fenes iskolájában, ahol 2013-ban majd egymilliót utaltak ki annak megépítésére. 2014-ben el is készültek a falak, és a nyolc fülke, amire 100…

Részletek

Gázolás miatt nő a vonatok menetideje Nyíregyháza és Záhony között

Elgázolt egy embert a Záhonyból Ceglédre tartó vonat Nyírbogdánynál, emiatt 10-15 perccel nőhet a menetidő Nyíregyháza és Záhony között – írta a Mávinform hétfő kora este a honlapján. Az MTI információi szerint az elgázolt ember a helyszínen meghalt. A helyszínelés végéig csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Demecser és Nyírbogdány között. Az érintett szerelvény utasait…

Részletek

Játékboltba hajtott egy autó Ungváron

Az eset vasárnap történt, amikor a bolt zárva tart, így nem sérült meg senki. A KIA márkájú személyautó volánjánál egy nő ült, aki nemrég szerezett jogosítványt, erről tanúskodnak a hátsóablakon elhelyezett matricák is. Elsődleges információk szerint a fiatal nő a parkolóból szeretet volna kitolatni, de rükverc helyett előremenetbe kapcsolt, felhajtott a járdára majd behajtott a…

Részletek

A kapituláció ellen tüntetnek Kijevben

Nem a kapitulációra! jelszóval tüntetés zajlik az elnöki Iroda épülete előtt Kijevben, írja a korrespondent.net. A gyülekezők azt követelik, hogy ne vonják ki az ukrajnai csapatokat az ukrán-orosz frontvonal mentén fekvő 134 településről. Azt kérik az elnöktől, hogy Zolotoj, Petrovszk és más donbászi településeket ne hagyják magukra a „szürke zónában”, ahol az ukrán hadsereg jelenléte…

Részletek

Ég a városi kórház Ungváron

Tűz ütött ki az ungvári városi kórház épületében október 14-én. A BAM negyedben található épületben a kora délutáni órákban csaptak fel a lángok. A Kárpátalja.ma információi szerint az elektromos vezetékek meghibásodása okozta a tüzet. A betegeket evakuálták az épületből. Egyelőre nincs hír sérültekről, tart a lángok megfékezése. Nem ez az első tűzeset az intézményben. 2018-ban…

Részletek

Kósa Lajos megfejtette Karácsony Gergely győzelmét

Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke értékelte a tegnapi eseményeket az M1 reggeli műsorában. A Tarlós Istvánt váltó Karácsony Gergely győzelmének megfejtése szerinte a következő: „A fővárosban az történt (mert a főpolgármester választás a kerületekre nem magyarázat), hogy van 90 ezer olyan külföldi, európai polgár, aki Budapesten lakik, és létesített budapesti lakcímet, és…

Részletek

Az Európai Unió egy évvel meghosszabbította a vegyi fegyverekre vonatkozó uniós szankciórendszert

Az Európai Unió egy évvel, 2020. október közepéig meghosszabbította a vegyi fegyverek használatának és elterjedésének visszaszorítását célzó uniós korlátozó intézkedéseket – közölte az uniós tanács hétfőn. A szankciók, amelyek emberek esetében tiltják a beutazást az EU területére és a vagyoni eszközök befagyasztását rendelik el, szervezetek esetében pedig a vagyoni eszközök befagyasztását foglalják magukban, jelenleg kilenc…

Részletek

Neonáci rock koncerten járt az ukrán miniszterelnök

Náci szimbólumokkal a háttérben fotózták le Olekszij Honcsarukot a Sokyra Peruna nevű szélsőjobboldali rock zenekar kijevi koncertjén vasárnap – írja a Korrespondent hírportál. A miniszterelnökről készült felvételt Jevhenij Karasz a C14 radikális nacionalista szervezet vezetője osztotta meg Telegram csatornáján. A fotó állítólag akkor készült, amikor Huncsaruk a színpadon köszöntötte a jelenlévőket, a háttérben jól kivehető…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com