Az ukrán külügyminiszter elutasította Ukrajna szövetségi állammá alakulásának lehetőségét

Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte kedden Brüsszelben azt, hogy a Donyec-medencei válság megoldása érdekében Ukrajna szövetségi állammá alakuljon. Az ukrán diplomácia vezetője ezt – tárcája közleménye szerint – az Európai Parlament külügyi bizottságával folytatott megbeszélésén mondta. Prisztajko a találkozón részletesen kifejtette Kijev álláspontját, benne azokat a határvonalakat, amelyek az ukrán fél nem hajlandó átlépni…

Részletek

A Steinmeier-formula alternatívája a katonai mozgósítás lehet

Amennyiben nem sikerül a Steinmeier-formulával kapcsolatos kompromisszumot megkötni, a költségvetés egyharmadát a hadseregre kell szánni, hogy meg tudja védeni az országot, jelentette ki Vadim Prisztajko, írja a korrespondent.net. Az Ukrán külügyminiszter véleménye szerint a Steinmeier-formula alternatívája csupán a mobilizáció lehet. A Szvoboda rádiónak nyilatkozó tárcavezető kifejtette, a formula ugyan „fájdalmas kompromisszum”, de lehetővé teszi az…

Részletek

Moszkva reméli, hogy elkerülhető a török-szír összecsapás

Oroszország reméli, hogy a török és a szíriai fegyveres erők nem kerülnek közvetlen konfliktusba Észak-Szíriában – jelentette ki Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak nyilatkozva kedden Moszkvában. Bogdanov elmondta, hogy kapcsolatfelvétel történt „mindenki között” ennek elkerülése, valamint annak érdekében, hogy a felek álláspontját összhangba hozzák a nemzetközi jog normáival és elveivel, valamint „számításba vegyék a folyamatba…

Részletek

Erdogan megköszönte Orbánnak Magyarország kiállását az offenzívája mellett

Kétoldalú megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel hétfőn Bakuban, ahová mindketten a Türk Tanács soron következő ülésére érkeztek. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár a találkozó után az MTI-nek kifejtette: a török elnök köszönetet mondott azért, hogy Budapesten a közelmúltban megnyitották a Türk Tanács első európai irodáját. A kétoldalú…

Részletek

Adósság miatt 3000 fogyasztónál lekapcsolták a gázt Kárpátalján

A kárpátaljai háztartások október elejéig 875 millió hrivnya tartozást halmoztak fel a gázszolgáltatóval szemben – tudatta a KISZó. Az év eleji adatokhoz képest, amikor is 1 milliárd 225 millió hrivnya elmaradás volt, ugyan egyharmadával csökkent a restancia mértéke, ám még így is jelentős. Az elmúlt év azonos időszakához képest idén kétszer annyi fogyasztónál zárták el…

Részletek

Nyolcéves kislányt gázoltak halálra Kárpátalján

Halálos kimenetelű gázolás történt az Ilosvai járási Beregkövesden, közli a goloskarpat.info. A baleset az esti órákban történt. Egy 53 éves nő Renault Sandero gépkocsijával halálra gázolt egy gyalogosan közlekedő gyereket. A nyolcéves kislányt kórházba szállították, ám a járási kórház orvosai már csupán a halál beálltát tudták konstatálni, a gyerek az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szerzett a…

Részletek

Menet közben kapott agyvérzést egy kamionsofőr az M1-esen

A kamion több helyen nekiment a szalagkorlátnak, váltogatta a sávokat, végül a rendőrök állították meg. Kedd reggel folyamatosan kapta a rendőrség a bejelentéseket, hogy egy kamion életveszélyesen közlekedik az M1-es autópályán a Hegyeshalom felé vezető oldalon. Arról számoltak be, hogy váltogatja a sávokat, nem lehet megelőzni és a szalagkorlátnak többször is nekiment – írja a…

Részletek

Jobbik: Borkai hülyének nézi a választókat és ugyanúgy fideszes maradt, ahogy eddig

A Fidesz és Orbán Viktor morális szégyene, hogy polgármesteri székében marad a súlyos korrupciós-, valamint drogbotrányba keveredett Borkai Zsolt – áll a Jobbik legfrissebb közleményében. Az ellenzéki párt szerint ma kiderült, hogy „Európa legkorruptabb kormányának csak az számít, hogy folytatódhasson Győrben a lopás, és ellenőrzésük alatt tartsák az erkölcsi és politikai értelemben is hullának számító…

Részletek

A luxusautókra is van igény Ukrajnában

Hiába a nehéz gazdasági helyzet, sikeres nyarat zártak a luxusautóval kereskedők, írja a zak-kor.net. Az ukrajnaiak három hónap alatt több mint száz 200 ezer dollárnál drágább személygépkocsit vásároltak. A legértékesebb négykerekűek között volt Bentley Bentayga, Rolls-Royce Phantom és Lamborghini Uru is. Egy 570 ezer dollár értékű Rolls-Royce Fantom és egy 670 ezerért kapható Rolls-Royce Cullinan…

Részletek

Dunai hajóbaleset – Egy másik Viking hajó személyzetének felelősségét is vizsgálják

Egy másik szállodahajó, a Viking Idun kapitányának és személyzetének felelősségét is vizsgálja a rendőrség a Hableány sétahajó májusi tragédiája kapcsán – közölte Pál Adrián, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A sétahajónak ütköző Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétségével és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása bűntettével gyanúsították…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com