Ukrán vendégmunkások verekedtek helyiekkel Hatvanban

Verekedés tört ki a hatvani sörfesztiválon – értesült egy szemtanútól az Alfahír. Úgy tudjuk, a Népkertben tartott rendezvényen ittas, ukránul beszélő férfiak verekedtek össze helyiekkel. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság érdeklődésünkre megerősítette: a sörfesztiválon valóban intézkedtek csoportos garázdaság miatt, s a résztvevők között voltak külföldi állampolgárok is. A verekedés után egy sérültet mentővel kórházba szállítottak. Korábban…

Részletek

Elmaradt bérüket követelik a tanárok

Zsitomir megyében megelégelték a tanárok, hogy hónapok óta nem kapnak fizetést, és az utcára vonultak, írja a telegraf.com.ua. Több mint száz iskolai tanár útlezárással próbálta felhívni az illetékes hivatal vezetőinek figyelmét a problémára, amikor megszállta és elzárta a forgalom elől a Kijev-Kovel főutat. A demonstrálók azt remélték, kiszáll hozzájuk valaki az illetékes vezetők közül, de…

Részletek

Borúlátóak a demográfiai előrejelzések

Borúlátó előrejelzést közölt Ukrajna demográfiai helyzetének alakulásáról a Nemzetközi Valutaalap, írja a focus.ua. 2024-re 41 millió lakosa lesz Ukrajnának, áll a Valutaalap októberi előrejelzésében. Az elemzés szerint tavaly év végére körülbelül 42 millió 37 ezer fő alkotta az országot, ami kevesebb a hivatalos verziónál, mely 42 millió 153 ezerről beszél. A fokozatos népességcsökkenés következtében 2024-re…

Részletek

Jóváhagyták Christine Lagarde kinevezését az Európai Központi Bank élére

Jóváhagyták Christine Lagarde kinevezését az Európai Központi Bank (EKB) élére pénteki brüsszeli csúcstalálkozójukon az európai uniós tagállamok vezetői. A jogász végzettségű volt francia pénzügyminiszter az utóbbi nyolc évben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói tisztségét töltötte be. Mario Draghi jelenlegi EKB-elnök megbízatása október 31-én jár le. Christine Lagarde lesz a frankfurti székhelyű intézmény első női elnöke.

Részletek

Az új büdzsé tönkre teszi az agráriumot

Az agrárszektor tönkretételét eredményezheti a jövő évi ukrán költségvetés, mivel a kormány megszünteti az ÁFA visszatérítést, írja az agroreview.com. A portál szakírója szerint főleg a mezőgazdaságban ténykedő kis- és középvállalkozások lehetetlenülnek el, mivel a jövő évi büdzsé szerint csökkenni fognak a felvásárlási árak, nyereség nélkül maradnak a gazdák. Azt figyelembe véve, hogy egyes szemes termények…

Részletek

Durva baleset az M3-ason, lezárták az autópályát

Két személyautó és egy busz összeütközött az M3-as autópályán Mogyoród térségében október 19-e, szombat délután, a sztráda Miskolc felé vezető oldalát lezárták – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A balesetben, amely az autópálya 17-es kilométerénél történt, az első adatok szerint négyen megsérültek. A helyszínelés és műszaki mentés idején az érintett útszakaszon teljes…

Részletek

Gorbacsov orosz-amerikai nukleáris fegyverzetkorlátozási tárgyalásokat sürget

A világ a militarizált politika veszélyes korszaka felé sodródik, ezért Moszkvának és Washingtonnak sürgősen nukleáris fegyverzetkorlátozási tárgyalásokat kell kezdeniük – jelentette ki Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó vezetője pénteken az Izvesztyija című orosz napilapnak nyilatkozva. A 88 éves politikus, akinek pályafutása egyebek között hazájának demokratizálása, a hidegháború lezárása, valamint a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövidebb…

Részletek

Élelmiszerlopás miatt eljárás indult egy kárpátaljai katona ellen

A határőrség szerint a logisztikai egység vezetőjének terve az volt, hogy a szállítmányból eltulajdonított, a lakosságnak szánt élelmiszert – tésztát, olajat és egyéb termékeket – eladja – tudatta a Kárpátalja.ma. A férfi két szolgálatot teljesítő katonát kért meg, hogy szolgálati autójukkal vigyék ki az említett termékeket a térségből, majd rakják azokat egy civil autóba. Az…

Részletek

Közös választási listán indul az MKP, a Most-Híd és az MKDSZ a szlovákiai parlamenti választáson

Közös választási listán, egy választási párt keretében indul a jövő február végére kitűzött szlovákiai parlamenti választáson a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) – jelentették be pénteken az érintett pártok tárgyalódelegációi. Közös nyilatkozatuk szerint közel egyhetes intenzív tárgyalássorozat eredményeképpen sikerült megállapodniuk, miután az MKP Országos Tanácsa…

Részletek

Török iskolát engedélyezett a magyar kormányhivatal

A fővárosi kormányhivatal engedélyt adott egy olyan általános iskola és gimnázium megnyitásához, amit Recep Tayyip Erdogan török elnök lobbiszervezete hoz létre a magyar fővárosban – értesült a 24.hu. Mint a lap írja, a Maarif Általános Iskola és Gimnázium szeptember óta aktív státuszú oktatási intézménynek minősül, bár egyelőre nem kezdődött meg a tanítás. Az iskola helyszíne…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com