Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Nemzetközi körözést adott ki Franciaország az Iszlám Állam vezetője ellen

Franciaország nemzetközi körözés adott ki Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője ellen – közölték francia bírósági források pénteken.

Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint körözést bocsátottak ki Abu Mohamed al-Adnáni, a terrorszervezet – széles körben halottnak vélt – szóvivője ellen is, aki egyebek közt a dzsihadisták külföldi akcióit irányította.

Több forrás szerint al-Adnáni egy 2016-os, északnyugat-szíriai légitámadásban életét vesztette. A most nyilvánosságra került körözéseket egy október 8-án indított nyomozás eredményeképpen rendelték el a francia hatóságok.

Az elmúlt években a terrorszervezet több, Franciaországban elkövetett merénylet felelőseként jelentkezett, beleértve a 2015-ös párizsi terrortámadást is, amelyben 130-an haltak meg és több mint 350-en megsebesültek. E támadás áldozatainak ügyvédjei augusztusban kérvényezték a francia hatóságoknál al-Bagdadi letartóztatását. Bírósági körökben a kérvény vitát váltott ki, sokan ugyanis úgy vélik, nagyon kevés az esély arra, hogy az Iszlám Állam vezetői valaha is bíróság elé kerüljenek.

Bagdadi a világ egyik legkeresettebb embere, az Egyesült Államok 25 millió dollár (7 milliárd 225 millió forint) vérdíjat tűzött ki fejére.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com