Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij: Ukrajna nem fogadja el a háta mögött kötött megállapodásokat
Donald Trump máris bemondta az all-int Zelenszkijnek
Volodimir Zelenszkij meggondolta magát
Szijjártó Péter szerint az európai háborúpárti elit mindent meg fog tenni az ukrajnai békemegállapodás ellen
Vance alelnökkel tárgyalt Zelenszkij, újabb feltételeket szabna az ukrán elnök

Vona: az lenne a legjobb döntés, ha Jakab Péter lenne a Jobbik új elnöke

Amikor Vona Gábor bejelentette, hogy kilép az általa 12 éven át elnökölt Jobbikból, volt olyan reakció, amely rákérdezett, hogy eddig a Jobbik tagja volt-e. Erről Vona Gábor az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt hétfő este.

A Jobbik exelnöke azt is elárulta, hogy a döntést magát nem is most hozta meg, és már korábban jelezte Sneider Tamás pártelnöknek, hogy a Második Reformkor Alapítvány-beli tevékenysége miatt nem kíván tovább a Jobbik tagja maradni. Vona Gábor hozzátette: sokat köszönhet a Jobbiknak és úgy véli, ő is sokat adott egykori pártjának, amelynek sok sikert kívánt.

Vona Gábor a műsorban leszögezte: nem ad tanácsokat sem Jakab Péternek, sem másnak.

Aki megkérdezi a véleményét, annak szívesen elmondja, de nem lenne elegáns, ha bármelyik politikussal formális tanácsadói kapcsolatot alakítana ki.

Rónai Egon kérdésére Vona Gábor elárulta, hogy

támogatja Jakab Péter Jobbik-elnökjelöltségét, szerinte Jakab az, aki képes lehet lendületet adni a pártnak. Szerinte az lenne a legjobb döntés, ha Jakab Péter lenne a Jobbik új elnöke.

Vona Gábor beszélt a Második Reformkor Alapítvány kezdeményezéséről, amely a cigány hősök emléknapjának létrehozására irányul. A Jobbik volt elnöke szerint elmúlt évekbeli tevékenysége alapján nem meglepő tőle ez a kezdeményezés. Úgy fogalmazott: nem az ő közege az a hideg polgárháborús közeg, amivé a magyar politikai élet vált.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com