Vontatva érkeznek az Odessza közeli dél-ukrajnai Ocsakiv város kikötőjébe az Oroszország által visszaadott ukrán hadihajók, miután az ukrán hadiflotta parancsnoka szerint az orosz fél „tönkretéve” adta át a tavaly novemberben a Kercsi-szoros közelében elfogott hajókat.
Ukrán hírügynökségi jelentések szerint szerda délutánig két hajó futott be a háromból, elsőként a Nyikopol nevű pán
célos naszád, majd a Jani Kapu vontatóhajó, a Bergyanszk naszád viszont még nem érkezett meg.
A Dumszkaja odesszai hírportál jelentése szerint helyi lakosok a kikötőben gyülekezve várták a hajók érkezését. Egy helyi iskola diákjai és tanárai egy nagy ukrán nemzeti zászlót feszítettek ki a kikötőben.
A tervek szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is hamarosan oda érezik.
Ihor Voroncsenko, az ukrán haditengerészet parancsnoka szerdán az egyik ukrán televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy a hadihajókat az orosz fél „szörnyű állapotban, teljesen tönkretéve” adta át. A hajók mozgásképtelenek, ezért vontatni kellett őket az ukrán partok felé. Szavai szerint „még a konnektorokat és a WC-kagylókat is kiszedték az oroszok” a hajókból.
A három ukrán hajó átadását a felek még hétfőn kezdték meg semleges vizeken, Odesszától mintegy 300 tengeri mérföldre, s azóta voltak úton az ukrán kikötő felé.
2018. november 25-én a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében – az Oroszország által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félsziget partjaitól 13-14 tengeri mérföldre – az orosz parti őrség tüzet nyitott három ukrán hadihajóra, majd elfoglalta azokat, 24 főnyi legénységük ellen tiltott határátlépés címén eljárást indított, és bebörtönözte őket. Kijev az incidenst fegyveres agressziónak minősítette. A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta Oroszországot, és követelte az ukrán haditengerészek szabadon bocsátását, akiket Moszkva az idén szeptember 7-én lebonyolított ukrán-orosz fogolycsere keretében engedett vissza Ukrajnába azzal, hogy ellenük a jogi eljárást tovább folytatja.
Az ENSZ tengerjogi egyezményével összhangban megalakított állandó bíróság május 25-én hozott határozatában kimondta, hogy Oroszországnak haladéktalanul szabadon kell bocsátania a 24 ukrán haditengerészt, és vissza kell szolgáltatnia Ukrajnának a lefoglalt három hadihajót.
- Ukrán miniszter: külföldről csak az ukránok 30 százaléka fog hazatérni
- Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
- „Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
- Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- További háborús hírek