Zelenszkij feloszlatná az új parlamentet is

Ukrajna elnöke elégedetlen az új összetételű, abszolút kormánytöbbséggel rendelkező parlament munkájával, és szívesen feloszlatná azt, közölte a racurs.ua.

Az információ szerint Volodimir Zelenszkij az Ukrajna velem növekszik című fórumon mondta el véleményét. Az élő vitaműsort az államfői hivatal hivatalos közösségi oldalán lehetett figyelemmel követni. Az ezúttal diákok számára rendezett országos fórumon szerepelt Olena, az elnök felesége is. A kérdezők élénken érdeklődtek a parlamenten belüli állapotok felől. Zelenszkij ekkor mondta el félig tréfásan, hogy már ezeket a képviselőket is ideje volna lecserélni.

Majd komolyra fordítva a szót közölte, az országnak olyan emberekre van szüksége, akik képesek dolgozni, és akarják is, hogy megvalósuljanak az ambiciózus tervek.

A portál emlékeztet rá, hogy az elnök e hónapban már figyelmeztette a kormányt és a parlamentet, hogy méltóképp szolgálják a népet és az állam érdekeit. Zelenszkij kijelentette, odafigyel a Nép szolgája frakció valamennyi tagjának tevékenységére, és az év végén le fogja vonni a megfelelő következtetéseket.


Református

Népszerű tartalom

Megszületett a megállapodás, hamarosan sor kerülhet a Putyin-Trump találkozóra
„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com